Kisfiunkkal az élet

Kegyetlen hónapokon vagyunk túl, és még nincs vége, ezért nem jelentkeztem. Az utolsó hírem ugye az volt, hogy jön a kistesó. :) Nos, megerősíthetem, tényleg jön, kislány lesz, itt mocorog ezerrel a pocakomban (nagyon aktív baba), és bármikor kibújhat. A kombinált tesztünk pozitív lett, a vérvizsgálat alapján magas volt a Down kór kockázata, 6 hét idegeskedés (és egy kellemetlen amniocentézis) után kiderült, hogy semmi gond. Pár hét nyugi (lakáskeresés) után kolelsztázisom lett sajnos, de szerencsére kaptam rá gyógyszert, így annyira nem gyötört meg a viszketés, mint Bálinttal. 

De ez a terhesség teljesen más. Folyamatosan tüsszögök, mint aki magára a terhességre allergiás :) , rengeteget keményedik a hasam, alig kapok levegőt (fekve főleg), légszomjam van,  a baba nagyon skat mozog, néha már azt gondolom, hogy túlságosan sokat, vizesedik a lábam már elég régóta (és fáj nagyon, alig bírok a cipőimbe belebújni), dehát nem is csodálkozom, mivel hónapok óta mást sem csinálok, csak a költözés miatt idegeskedek és rohangálok, ügyintézek, pakolok, dobozolok... stb. Ha nem a kültözés miatt, akkor meg a terhesség miatt. Hihetetlen, hogy mennyire  nem hagynak békén, ha nem a terhesgondozóban ülök az SZTK-ban táppénzes papírért, akkor a védőnőnél, vagy a laborban, vagy a kórházban (NST, flowmetria, UH, beutaló kuncsorgás, dokira várakozás), vagy a doki magánrendelőjében. Mindezt persze busszal + villamossal, hát nem egy nagy élmény. Mindegy, mert így legalább csak 6 kilót híztam, és bebeszéltem magamnak, hogy sokkal könnyebben és gyorsabban fogok így szülni, ha ilyen fitt maradok. :) Ja, meg hát persze itt van Bálint, reggel én viszem oviba, délután én megyek érte, és mióta jó idő van, ovi után órákig a játszótéren vagyunk. Nagyon édes, imádják őt a gyerekek, el se tudnak egymástól szakadni még játszóterezés után sem. Ennek ellenére szerintem jól fogja viselni a költözést és oviváltást. A lakás 71 nm-es, nagyon tetszik neki, első perctől otthon érezte magát ott. Sajnos még minimum egy hónap, mire be tudunk költözni, egyelőre ki vannak cserélve az ablakok (a redőnyöket utólag hozzák, mert elrontották a gyártást...), meg ma megy a burkoló, jövő héten asztalos, utána festő, gázos, vizes. Utána lehetne költözni, de akkor mi már itthon leszünk a kis Blankával, szóval fogalmam sincs, hogy fogjuk megoldani, mert én OTT nem fogok tudni csinálni semmit. Itthon is csak akkor, ha jó kislány lesz, és sokat alszik. :) 

Hétfőn volt az oviban az anyák napi ünnepség, Bálint nagyon édes volt, kicsit félénken mondta a verseket, meg énekelte a dalokat, de nem baj, imádnivaló volt. Legalább nem mellettem ácsorgott, mint tavaly. :) Néha láttam, hogy keres a szemével, aztán megnyugodott, mikor megtalált, mosolygott egyet (amolyan: "ugye milyen ügyes vagyok?" mosollyal,  és mondókázott tovább. :)  Én nagyon büszke voltam rá. :) 

Sajnos gondok is vannak, mégpedig a lábával... TAvaly októberben azt mondta az ortopéd orvos, hogy ugyan van a két lába hossza között bő fél centi különbség, de a gyerekek ilyenkor még gyorsan regenerálódnak, és majd a bal combja gyorsabban fog nőni, mint a jobb, mert érzi, hogy "ő" le van maradva. Menjünk vissza áprilisban. Hát, visszamentünk, de mivel nagyon sokat nőtt Bálint az elmúlt hónapokban, sajnos nem érte utol a bal lába a jobbat, sőt, még nagyobb lett a különbség, sőőőőt, már gerincferdülése is kezd kialakulni. :( Ja, és lúdtalpas is. Írtak fel olyan lúdtalpbetétet, aminek a balosának a sarka fél centivel magasabb, hogy ne romoljon a gerincferdülése. Igen ám, de ilyen betétet egyik gyógyászati segédeszköz bolt se hajlandó adni 7 éves kor alatt, merthogy ellustul a talp, úgyhogy minden nap 2x5 perc talptornára vagyunk ítélve, + kaptunk a balos cipőjébe fél centis sarokemelő betétet. Összesen két darabot.... Épp ma hívtak, hogy még kettőt tudnak adni (hatot rendeltem....), menjek majd érte. Még jó, hogy het 2-3x kinn vagyok a kórházban, nem kell érte külön szaladgálni. Viszont most kell egy csomó új cipő, oviba benti szandi, itthonra papucs, kinti szandi, olyanok, amikbe bele tudjuk ragasztani a talpbetétet (az olyan cipő, amiben belső talpélnél harántemelés van, nem is jó... :(  ). Ja, és vinni kéne úszni, mert nagyon jót tenne a gerincferdülésének, de még egyelőre nem tudjuk megoldani, hogy ki, mikor, hova tudja vinni. 

Na, folyt.köv., ha lesz időm. ;) 

Fogalmam sincs, miért nem írtam hónapok. Pedig itt az irodában nagyon ráérek, túlságosan is. Nettó 9 órában unatkozom, rettenetes (na jó, napi 2 órát talán aktív munkával töltök, de a többi...!)... Valamennyit tudok haladni a Gazdagmami tanfolyammal, de sajnos a tanfolyami videók megtekintéséhez az kéne, hogy senki ne legyen ittbenn, amikor nézem/hallgatom/csinálom. De ilyen nagyon ritkán van. 

Voltunk nyaralni, szép volt, jó volt, kevés volt. Három napig hullafáradt voltam utána, aztán sikerült kipihenni. Bálint is nagyon jól érezte magát, lelkesen úszkált a tengerben, kirándult velünk, stb. Múlt hétvégén pedig Zakopane-ban voltunk, az is nagyon jó volt, bár néha fáztunk (illetve én), de gyönyörű hely. Bálintnak biztos egy életre szóló élmény marad. Azért is vittük magunkkal, mert amikor Krakkóban voltunk kettesben Gáborral, akkor utána egy jó ideig azt hallgattuk, hogy bezzeg őt nem vittük magunkkal... 

Bálintról nem is tudom, mit írjak. Egy kis csoda még mindig. Azt hiszem, ez már így is marad. :) Nagyon okos, cserfes, fifikás lett, olyan logikusan át tud gondolni dolgokat, hogy csak nézek... Nem is lehet becsapni semmivel, de még a figyelmét elterelni sem. Pár hónapja ez még működött. :) 

És meg vagyok róla győződve, hogy ő a legszebb gyerek a városban. Az országban. A világon. :) 

Imádom csak úgy NÉZNI, bármit csinál. Ahogy eszik, ahogy egyedül próbál fogat mosni, ahogy megtanulja, hogy hogyan kell egyedül öltözni, fürdeni, stb. Imád segíteni, tereget, felsöpör, és mostanában sokat "kuktáskodik" mellettem. És persze amit "ő" készít, az mindig sokkal finomabb. :) Nézem, ahogy az oviban a puszi után besétál a csoportba (délután pedig mindig próbálom meglesni, hogy éppen kivel és mit játszik), ahogy kommunikál másokkal, ahogy megpróbálja érvényesíteni az akaratát, ahogy este tiltakozik, amikor egyedül akarom hagyni a szobában, ahogy fogja a kezem elalváskor, stb. És csak olvadozom, a testemen kívül dobog a szívem, és azon tűnődöm, hova tűnt az az 5 év... Pár hét múlva lesz az 5. szülinapja, de mintha csak pár hónap lett volna.

Az oviban sokat okosodnak, de nagyon ritkán meséli el pl, hogy milyen dalokat, mondókákat, körjátékokat ismernek már. Mintha ezek egyáltalán nem érdekelnék. Pedig otthon újra elő fogom venni Halász Juditot (sőt, szülinapjára vagy Mikulásra nagyon szeretnék Alma Együttes vagy Kaláka CD-ket beszerezni neki, mert a Class FM unalom ismételt dalait már kívülről fújja, a gyerekeknek való dalokat meg nem ismeri... ). 

És ha a Jóistenke megsegít, érkezik a kistesó! 10 hetes vagyok, ha két hét múlva a genetikai UH-n és laborvizsgálaton minden rendben lesz, akkor már merek is örülni. Egyelőre mindenféle érzelmek tombolnak bennem.

Megvolt a nyaralás, legalábbis a fiúknak. Én hazajöttem vonattal, ők meg ott maradtak Csákváron, és nagyon jól érezték magukat! Kite-oztak a csákberényi domboknál, filmet néztek, lustákodtak, cukrászdába jártak, lovastanyán jártak, stb. Én is elvoltam, de azért hiányoztak. Nem unatkoztam, két nap főztem meg mostam, teregettem, vasaltam, egy nap fodrásznál voltam, meg egy nap kitakarítottam az egész lakást. Meg persze melóztam... 

Bálint imádja a napi rutinokat, a kis szertartásokat. Erről még talán nem is írtam. Reggel öltözünk, ha van időnk még, akkor egy kicsit Angry Birds-özik a telefonomon. Úton az ovi felé szokott enni valamit, túró rudit, dínós csipszet, ropit, banánt, stb. Az oviban átöltözik, elolvassuk az ebédet, és addig nem megy be a csoportba, amíg én ki nem megyek az ajtón. Előtte még integet, puszit dobál, és azt kiabálja: Jó dolgozást, anya! :) 

Délután mostanában az udvaron vannak, sokszor megyek érte úgy, hogy látom kukucskálni az udvar felé. Messziről meglát, odarohan, és megjegyzi, hogy már nagyon várt, már sokszor kukucskált a kapu irányába. :) 

Ovi után általában bemegyünk a Coop-ba innivalóért vagy valami uzsonnáért, aztán hazamegyünk. Amíg én lepakolok, kipakolok, átöltözök, felsöprögetek, stb, addig mesét néz. Aztán ha jó idő van, és mindkettőnknek van kedve, lemegyünk biciklizni vagy játszóterezni. Ha rossz idő van, otthon játszik, gyurmázik, fest, legózik, vonatozik, stb.

A Minimax-on belefutottunk a Transformers/Mentő Botok rajzfilmsorozatba, négy részt sikerült felvenni, és teljesen megbabonázta. Nem is tudom, hányszor nézte végig azt a négy részt. Vettem neki két kicsi, 10 centis figurát, mindkettő kamionná alakul, imádja őket, napokig sehova nem mentünk nélkülük. Kapott DVD-ket is, a Csákvárig tartó hosszú útra. :) 

De most ez a korszak leáldozott, ugyanis Fehérváron a Tescóban Gábor vett Bálintnak egy Minion-os pólót, hát abba teljesen beleszerelmesedett. Láttuk már a GRU-t, de nem emlékezett rá Bálint, így az öcsém letöltötte nekik, és egyik este Csákváron megnézték. A pólón volt egy párcentis Minion figura kartonpapírból, azóta őt cipeljük mindenhova. :) 

Anyuékkal voltunk a tatabányai strandon, nagyon jó volt. Ott láttunk egy családnál Transformers sátrat, hát azóta próbálom beszerezni, de sehol nem kapok. :( Pedig ha sikerül idén is eljutnunk a tengerpartra, nagyon tetszene Bálintnak!

Naszóval, ott tartottam, hogy hazaérünk a játszótérről, akkor vacsi, fürdés. Fürdés után bekuckózunk az ágyba, Bálint kezébe vesz egy kisebb tányérnyi gyümölcsöt vagy egy Actimelt, és meseolvasás közben megeszi/megissza. Utána gyors pisi, fogmosás, lefekvés, mesemondás, és alvás. 

Sajnos még mindig úgy alszik el, hogy ott maradunk mellette mesemondás után. Nem engedi, hogy kimenjünk a szobából, sírva jön utánunk. Erről fogalmam sincs, hogy fog leszokni... Persze, tudom, 14 évesen már nem fogja igényelni, de egyelőre ez van. Ami nem gond, mert imádok hozzábújni (és ő is igényli), de viszont 100%, hogy én is elalszom mellette, és ha fél óra múlva felébredek, akkor már csak annyi erőm van, hogy átmászok a mi ágyunkba, és alszom tovább. Apához már nincs erőm és energiám... :( 

.. és vele együtt a nyári szünet az oviban. 4 hét lesz, és elég hülyén jön ki a nyaralás, augusztus 15-23-ig. Aug. 18-19-én nincs még ovi, 20. ugye munkaszüneti nap, 21-től már van ovi, szóval kemény kettő napot sikerült a nyaralással nyernünk. A többit majd valahogy megoldjuk. 

Bálint betegeskedik, két hete folyik az orra, bő egy hétig köhögött is, megint az a meghatározhatatlan köhögés jött elő nála, azt hiszem, ezt hívja a pulmonológus spasztikus köhögésnek. Bő egy hétig Ildi anyóéknál volt, de nem sokat javult, a héten már oviban van, orrfolyással. Otthon két nap alatt (hétvégén) amit tudtam, beletömtem, illetve taktikát váltottam köhögéscsillapító és homeopátiás bogyó ügyében is. Talán bejön, issza minden nap a kamilla+hársfa teát, mézzel, sok-sok C vitaminnal, aztán majd csak lesz valami

Holnap megyünk Csákvárra, én vasárnap hazajövök vonattal, Gábor és Bálint pedig ottmaradnak. Fura lesz nélkülük itthon, de örülök, hogy legalább ők ott tudnak lenni.

(írtam: július 3-án, csak elfelejtettem élesíteni, vázlatban maradt... :)  ) 

.. vajon ki volt az az 5 látogató, aki június 3-án 93 oldalletöltést produkált a blogon?  :o 

Végre túl vagyunk a csavarok és fémek kivételén! Ha minden oké, akkor fél év múlva kell visszamennünk egy röntgenre. Nagy kő esett le a szívemről... Soha többé nem szeretném töredékét sem átélni annak, amit az elmúlt bő egy évben éltem át. :(

Bálint jól van, és ez a lényeg. Oviba ugyan nem nagyon akart menni, mert hát egy hónapig itthon volt, és nagyon jó dolga volt. Nem kellett korán kelni, egész nap azt csinált, amit akart, minden "bébiszittere" az ő kívánságát leste. De majd visszaszokik. Ugyan összevonás van náluk, mert a Bársony János ovit felújítják, és pont az ő csoportjukat költöztették át a másik kiscsoportba, hogy a Bársonyból négy csoportnyi gyereknek helyet biztosítsanak. Így most "idegen" helyen vannak, összezsúfolva benn a teremben is, meg kinn az udvaron is. De mivel jön a nyári szünet, talán sok gyerek nem fog már járni, így felszabadul néhány hely a ruhaakasztón. :) Egyelőre örülök, ha nem keverik el a dolgait. Ő legalább nem sír reggelente, mert van olyan gyerek, aki annyira utál abba a csoportba járni, hogy sír... Remélem, szeptemberig elkészül a Bársony Ovi felújítása... 

Egyvalami tudom, hogy nagyon zavarja, sőt, idegesíti Bálintot: Bence... Olyan az a kisfiú ott, mint egy kis rém. Üt, vág, verekszik, káromkodik, fojtogatja a többieket, és nem tűri, ha valaki nem akar vele játszani. Érdekes módon, annak ellenére, hogy ilyen, és a gyerekek folyton panaszkodnak rá, de viszont mennek is utána a hülyeségbe. Bálinton már látom, hogy ráunt nagyon Bencére (meg hát szegény azt hallgatja otthon is, hogy Bence buta gyerek...), és már előre fél, hogy Bence odamegy hozzá, mert a "barátja akar lenni". Sok kis ötletet adtam Bálintnak, hogy ne érezze olyan stresszesnek ezt a Bence-ügyet, pl. hogy nézze levegőnek, ne vegye észre Bencét, és akkor majd megunja. Meg hogy ne hagyja magát. De azt is hozzátettem, hogy tényleg  csak akkor gonoszkodjon, amikor Bence is elviselhetetlen. Mert tud ő aranyos és illedelmes is lenni (pl. nagyon kedvesen kölcsön tudja kérni a játékokat a játszótéren), csak hát ez a ritkább. 

A biciklizés egyre jobban megy neki, bár sokat mérgelődik. Én tényleg úgy látom, hogy kicsi a pedál a talpa alatt, szívem szerint kicseréltetném egy nagyobbra, de Gábor szerint ez így jó. Pedig folyton lecsúszik Bálint talpa róla, aztán meg beüti a bokacsontját és elmegy a kedve a biciklizéstől... De aztán újra felül. Bár elég lusta. :)  Alig várom, hogy jó idő legyen, lenn a játszótéren talán több kedve lesz biciklizni, ha látja a többi gyereket. 

A kórházról csak annyit, hogy minden rendben ment, május 15-én befeküdtünk, másnap megműtötték reggel, harmadik nap már haza is engedtek minket. Nagyon jó, hogy kaptunk baba-mama szobát, bár így is sokat sírt, amikor kimentem a kórteremből (infúzió-bekötés meg vizitek alatt). Szegénykém a műtét napján egész nap nem ehetett semmit, inni is csak délután. És este kapott 3 db háztartási kekszet... A sebe szépen gyógyul, bár ez mélyebb, mint a tavalyi, nem is vették ki a varratait, csak 10 nappal a műtét után (múlt héten szerdán). Kicsit sírt, de ennyi belefér. Azóta otthon cseréljük a ragtapaszt, eddig azért, hogy ne menjen bele semmi, most meg az ovi miatt, nehogy megsérüljön.

Gáborral voltunk nászúton :) Krakkóban, életünkben először Bálint nélkül töltöttünk 4 teljes napot. Jó volt nagyon, de már alig vártam, hogy hazaérjünk hozzá. :) 

Bálint rengeteget beszél, néha úgy kell rászólni, hogy lassítson és vegyen levegőt is a nagy magyarázás közben. :) Eszméletlen fantáziája van, elképzel maga köré dolgokat, tárgyakat, szituációkat, és úgy eljátsza, mintha tényleg megtörténne. Irigylem nagyon, és rossz így előre tudni, hogy ez legkésőbb az iskolában ki fog veszni belőle.... :( Mi is belemegyünk a játékba, a múltkor pl. én voltam a vak ember, ő meg a vakvezető kutyám. :) Utána be kellett adnom a menhelyre (ő találta ki!), és engem megműtöttek, újra láttam, és egy új kutyát hoztam ki a menhelyről, aki aztán állandóan rosszalkodott meg kiszökött. :) Nagy kedvencei most a robotok is, látott a Minimax-on egy Transformers-t , és azóta robotosat is sokszor játszik. 

Mindent meg akar mutatni nekünk, amit csinál, amit kitalál, úgyhogy egész álló nap ez megy: Anya, nézd! Apa, nézd! És ha csak odapillantunk, de aztán a saját tevékenységünkkel foglalkozunk tovább, ránk szól, hogy "De nézd mááááár!" Elég fárasztó, de imádnivaló. 

A LEGO-itól kicsit megcsömörlött, túl sok van már neki, na nem én veszem... Én szeretek értelmesebb játékokat venni neki, pl. társasjátékot, kirakót, kártyát, gyurmát, matricás albumot, készségfejlesztő füzetecskét, könyvet, stb. Apja és Ildi nagyi vásárolták túl magukat LEGO-val, az utolsó két dobozt már ki sem bontottuk, félretettük. És kollektíve leállítottam a LEGO vásárlást minimum fél évre, mert nem férnek már el a polcon, és elegem van. Nem lenne ezzel baj, hogy sok a LEGO-ja, ha játszana vele. De nem játszik, épp hogy összerakja, aztán többé nagyrészt elő sem veszi. Ennek meg semmi értelme. 

A melóhelyen olyan nihil van, hogy ha valami, akkor az ott töltött napi 9 órám tényleg időpazarlás... Megpróbálok mellette valami vállalkozást indítani, egyelőre elkezdtem egy blogot, de nagyon nem haladok vele. Otthon abszolút nincs erre időm, a melóhelyen meg necces... Bár ilyenkor lehet haladni, de közben úgy kell csinálni, mint aki csinál valamit.... Nagyon rossz. Folyton az jár az eszemben, hogy mennyi mindent tudnék csinálni otthon ennyi idő alatt... :(

Akkor haladtam a vállalkozás-ötletemmel, amikor tökegyedül aludtam otthon... Még kb. márciusban volt, hogy Gábor kétnapos továbbképzésen volt Pesten, Bálint pedig Ildikóéknál volt, mert beteg volt. Életemben először aludtam abban a lakásban egyedül, nagyon fura volt, de este fél 9-kor kikapcsoltam a tévét, átmentem Bálint szobájába, és csupa hasznos dolgot csináltam este 11-ig. :)) 

Ha lenne még egy szoba abban a lakásban, talán el tudnék vonulni tanulni, okosodni, fejlődni, ötletelni, de nincs... 

Aneszteziológusnál voltunk a közelgő műtét miatt, Bálint idegesen ül az ülemben, karjait a nyakam köré fonva. Egyszer csak rámnéz és azt mondja: Az Isten szerelmére, hogy nekem milyen szép anyukám van! :D 

Az előző bejegyzést bő egy hete írtam, és elfelejtettem élesíteni, szóval vázlat maradt. Úgyhogy most időben fura lesz egy kicsit a sztori.

Azóta már szerencsére jobb a helyzet kaka-fronton. Járunk gyerekpszichológushoz, aki először csak gyurmázott és beszélgetett vele, második alkalommal viszont azt mondta, őszerinte a mozgékonyságát kéne növelni, mert látszik rajta, hogy mindentől fél, de amikor már rájön, hogy nem is félelmetes az a bizonyos dolog, akkor feloldódik. És a doktornő szerint nagyon nagy baj, hogy nem mászókázik, nem futóbicózik, nem rollerezik, nem mászik fára, nem bírkózunk és bukfencezünk otthon kifulladásig. Merthogy látja az oviban meg a játszótéren a többi gyereket, hogy mennyivel ügyesebbek meg bátrabbak nála, és emiatt "görcsös". És azt mondta, aki fejben görcsös, az hasban is görcsös, és őszerinte ezért nem meri elengedni a kakit, mert nincs meg benne a magabiztosság, hogy nem fog fájni. 

Szóval elég nagy a gond. Merthogy ezt a sete-suta mozgását Gábortól örökölte, és ezt nagyon nehéz kitörölni belőle. Ráteszem a mászókára és üvölt, hogy szedjem le, pedig 2,5-3 évesek már bőven felmásznak a tetejére... Tök ciki, mikor csúszdázni akar, de oda se tud felmászni, nekem kell felpakolni, a sok kicsi meg mászik, mint a csimpánzok...

Az elmúlt két pénteken a pszichológus bordásfalra mászatta Bálintot, meg óriási labdákat vett elő, és ráhasaltatta, meglökte, hogy kézzel lökje vissza magát. Gördeszkán is játszottak, ráültette, ráfektette, feladatokat adott neki. Bálint nagyon szereti, szívesebben huncutkodik meg incselkedik vele, mint hogy bordásfalra másszon, de legnagyobb meglepetésemre második alkalommal egészen ügyesen mászott. Bátortalanul, de kis unszolásra ment neki. Aztán nagy takaróra fektettük és hintáztattuk jobbra-balra, na azon kiakadt, de harmadszorra az is tetszett már neki. És szemmel látható a változás, tényleg jót tesz neki, hogy kimozdítjuk a komfortzónájából, mert már szívesebben mászik a játszótéren is a mászókára, meg úgy alapvetően kicsit bátrabb mindenben.

Voltunk ma reggel a pulmonológián. Igazából a szakorvosi ajánlás meghosszabbítása miatt mentünk, meg esetleg allergiavizsgálatra (szerencsére semmire sem allergiás) és légzésfunkcióra (ezt meg sem csinálták). Arra nem számítottunk, hogy vért is vesznek szegénykémtől, ráadásul kézfejből... :( Úgy sírt szegény, majd' megszakadt a szívem. Utána hazamentünk, evett egy kis reggelit, aztán irány az ovi. 

Ma délután húsvéti kézműveskedés lesz, már alig várom. Remélem, addigra kiheveri a reggeli sokkot. Szegénykém úgy tartotta a kézfejét a vérvétel után egy órán keresztül, mintha lebénult volna, még azt sem akarta engedni, hogy a szúrás helyére egy vagány kis sebtapaszt tegyünk. 

Elég fáradékony és álmos mostanában, remélem, hogy csak a tavasz miatt, vagy inkább azért, mert este fél 10 - 10 körül alszik el, és reggel 6-kor alig tudom felébreszteni. Sápadt is, szóval jó lenne, ha már igazi tavasz lenne, és sokat tudnánk a napon lenni. Remélem, más baja nincs szegénykémnek.. Majd a május 15-i műtét előtt úgyis mennünk kell újra laborba, az kimutatja, ha gond van.

A kaka-gond megoldódni látszik, de nem akarom elkiabálni. Egy ideig csak 5 naponta kakált, volt, hogy hashajtóval, volt, hogy atyai pofonnal (én lakásavató buliban voltam, Gábor otthon volt Bálinttal, és nem bírta tovább elviselni Bálint nyűglődését, ugyanis nagyon fájt a hasa már, de az istennek nem volt hajlandó vécére ülni. Ezért lekevert neki egy kisebb pofont, ráültette a vécére -"addiginnenfelnemállsz..." :) - , bekapcsolta neki laptopon a Matuka meséit, és 35 perc múlva jött is a kaka), volt, hogy 3 perc vécén ücsörgés után, sőt, múlt szombaton már fürdés közben SZÓLT, hogy kakálnia kell, kikaptam a vízből, és mentünk. Ha látjuk rajta, hogy kell neki, azonnal elküldjük vécére, és mostanában sikerélményeink vannak. :)

Gábortól a múltkor (a pofon utána kaka után) kapott egy nagy LEGO rendőrségi kamiont, amivel nagyon nem értettem egyet, dehát nem voltam otthon, hogy megakadályozzam, hogy kakálás után beüljenek az autóba, és kimenjenek a Tescoba.. Egyrészt azért, mert nem kellene egy  alapvetően "természetes folyamatot" ÍGY jutalmazni, másrészt tudtam, hogy úgysem fog vele játszani Bálint. És nem is. Egy hét kellett, hogy összerakjuk, mert még ahhoz sem volt sok kedve. 

Sőt,most, hogy belegondolok, alapvetően nem sok mindenhez van kedve. Alig játszik. Esténként elalvás előtt könyvet olvasunk, azt ő szokta kérni, de az oviból hazaérve vagy mesét akar nézni, vagy Angry Birds-özni a táblagépen vagy a telefonunkon. Már én szedem neki elő a régi játékait, de tegnap is csak elővettük a farmos dobozt, de egy percig nem játszott vele... Nem tudom, mi van vele, azon kívül, hogy fáradt, miért nem érdekli még az sem, amivel eddig szeretett játszani. Kicsit aggaszt... :(

Én voltam menedzserszűrésen, kétévente egyszer jár egy teljes labor, hasi+nyaki UH, meg belgyógyászati vizsgálat az AXA Egészségpénztáramhoz. Ott meg találtak egy csomó megnagyobbodott nyirokcsomót a nyakamban, úgyhogy elküldtek góckutatásra fogászatra, fül-orr-gégészetre, endokrinológiára, meg hematológiára. Király... Nem tudtam, mi hiányzik. 

Főnökúr elengedett, így húsvét után még 6 napig anyuéknál maradunk Csákváron! Bálintnak is jót tesz majd a levegő miatt is, meg kiszakad itthonról egy kicsit. Úgyis keveset vagyunk otthon. 

Nehéz időszakon vagyunk túl, és nem tudom, meddig tart még. :( Bálintnak háromszor egymás után volt mandulagyulladása, állandóan visszaesett. Nagyon csúnya volt neki, sokszor volt lázas is szegénykém. Valószínűleg az első gyulladást nem kezeltük ki rendesen, meg hát az ovi is egy fertő (az óvónők is hetekre lebetegedtek, az enyhe tél miatt nem pusztulnak ki a vírusok és baktériumok), és ezért esett vissza még kétszer. 6 hét alatt 4 doboz antibiotikumot szedett be, volt, hogy éjszaka 40 fokos lázzal vittük be az ügyeletre, ahol egyrészt lecsesztek, hogy miért nem ültettük ülőfürdőbe (de a legnagyobb bajuk szerintem az volt, hogy felébresztettük a dokit...), másrészt viszont kapott egy Algopyrin injekciót (hatalmas sírás közepette...), de az úgy helyretette, hogy utána még hőemelkedése sem volt (előtte két álló napon keresztül toltuk bele a Nurofent). 

Sajnos kb. három hete székletvisszatartási gond alakult ki nála.. Volt egy (vagy talán több) rossz élménye vécézés közben, kialakult nála egy végbélrepedés, amit körömvirág kenőccsel nagyon szépen helyrehoztunk. Nehezen, de pár nap alatt rájöttem, hogy mi baja, csak ficánkolt, rosszkedvű volt, sokszor a fenekéhez kapott, nem volt kedve játszani, csak feküdt egész nap. Ha ült, akkor jobbra-balra dülöngélt, mert fájt neki a seb.

Bálintnak nagyon csúnya mandulagyulladása volt, három álló napig lázas volt. Első nap még állítólag nem látta a doktornő, hogy ronda a mandulája, nem írt fel semmit, Gáborral volt itthon. MÁsnap itthon maradtam vele én, akkor is egész nap lázas volt, visszavittem délután a dokihoz, aki kijelentette, hogy nem is csodálja, hogy lázas, mert nagyon ronda, gennyes, fehér foltos, vörös, duzzadt a mandulája. Nem tudom, miért, de ugyanazt az antibiotikumot kapta, mint amit mindig szokott, meg persze lázcsillapítót. Utána három napig anyóéknál volt, jól meg is ijesztette őket, ugyanis kétszer is elkezdett fulladozni, valószínűleg annyira félrenyelt, vagy egyszerre akart levegőt venni és nyelni, ki tudja. Mindenesetre mind a két fulladozás akkor történt, amikor a varjúja hajával piszkálta az orrát, így anyó fogta magát, és száműzte a varjút, sőt, a haját is jól levágta. :( Bálint is nagyon megijedhetett, mert azóta nem nagyon szereti a varjút, de szerencsére kapott névnapjára egy hatalmas Angry Birds malackirály plüssfigurát, így most az a legjobb barátja. Bár kicsit körülményes lesz mindenhova cipelni.

Ma ment először oviba a betegség óta. Sajnos én is elkaptam tőle, hétfő reggel már nagyon rosszul voltam, bementem dolgozni, de éreztem, hogy nem vagyok jól, így el is jöttem. Azt gondoltam, influenzás vagyok, de a doki szerint csak elkaptam a torokgyulladást (illetve nálam nem mandula, hanem torokgyulladás jelentkezett), de én is kaptam min. 7-10 napra antibiotikumot. Szedem is ezerrel, meg persze az Algopyrint is, mert nagyon fáj a torkom, alig tudok beszélni, enni meg főleg. És még ma délelőtt is hőemelkedésem volt. Holnap már mennem kell melózni, remélem, kibírom ezt a másfél napot, pénteken húzok haza fél 2-kor, és lefekszem. Harmadik napja fekszem az ágyban, tegnap este már kínomban vasaltam, mert már fájt a fenekem a sok üléstől meg fekvéstől. Be is lázasodtam megint estére... :( Ma nem vagyok jobban, sőt... Ráadásul hasmenésem van az antibiotikumtól. Vagy az Algopyrintől. Vagy mindkettőtől. Mindegy is. 

Ma reggel Gábor  vitte oviba Bálintot, életében először vitte reggel, kicsit kétségbe volt esve, hogy mindent jó helyre tegyen és megfelelő ruhákat adjon rá. Nem hívtak fel, úgyhogy biztos sikerült. :) Most délután viszont én megyek érte, kb. fél óra múlva, így be kellett vennem egy Imodiumot. De még így is zuborog a hasam. Ja, és szerencsére szakad az eső.

Holnap lesz a farsang, Bálint doktorbácsi akart lenni, szerencsére kaptunk kölcsön egy orvosi köpenyt, készítettem neki egy fejtükröt, meg van orvosi táskája, biztos tetszeni fog neki. Fél 4-től 5-ig tart a buli, ahova engem három nap táppénz után biztos nem fognak elengedni, így Gábor ma túlórázik, hogy holnap elengedjék. Ez van... Fáj a szívem, hogy nem én leszek ott vele, de legalább valaki ott lesz. Már attól is szar anyának érzem magam, hogy betegen nem én voltam vele itthon (tegnap-tegnapelőtt is anyósoméknál volt), mert féltem az állásomat. :( Nem nagyon tűrik a sok kéredzkedést meg szabadságot, táppénzt meg főleg nem. 

Bálint sok szép ajándékot kapott névnapjára, itthon voltak másfél hétig Emeséék is Svédországból, tőlük is kapott. Nagyon örült mindennek, de főleg a nagy Lego doboznak, amiből kikötőt, hajót, targoncát, világítótornyot lehet összerakni. Ezzel el lesz egy darabig. 

Iszonyú cuki a dumája, behalunk neki néha. Pl. tegnap kérdeztem tőle, hogy mehetünk-e vécére, mivel láttam, hogy nagyon kerülget :) , és tudtam, hogy az antibiotikum miatt négy napig nem kakált. Azt mondja: Menjünk anya, de fogadd el, ha nem jön, akkor nem jön! 

A szeretetét is nagyon ki tudja mutatni, mondja is nekünk, hogy szeret minket, meg ölelget, puszilgat, és szinte bocsánatot kér tőlem, ha nem velem akar aludni, hanem az apjával. Pedig sosem éreztettem vele, hogy haragszom rá emiatt, csak tudja, hogy imádok vele aludni.

Na megyek, összeszedem magam, és elindulok érte az oviba. De előtte beszaladok a zöldségeshez, mert semennyi gyümölcsünk nincs itthon. 

Meg voltam róla győződve, hogy írtam karácsony után pár nappal. Ezek szerint nem... JÓ volt, eltelt, mit mondjak róla? Bálint megint rengeteg ajándékot kapott, és szerencsére játszik is velük, nem porosodnak a polcon. Meglátogattunk mindenkit, akit csak tudtunk, szilveszterkor pedig hármasban voltunk itthon. :) Kimentünk este 9 körül tüzijátékozni, Bálintnak nagyon tetszett, sőt, még kinn akart maradni a töksötét játszótéren libikókázni meg pörgőzni. Alig tudtuk hazatessékelni. Előtte játszottunk, mesét néztünk, finom vacsit készítettünk, szóval igazi jó kis családi nap volt! Másnap mindhárman 10 körül keltünk (mivel Bálint is este 11 után aludt el), úgyhogy ki tudtuk pihenni magunkat.

Voltunk másfél hete a sebészeten, cirka három órát ültünk ott, és nem is az a doktornő rendelt, aki Bálintot műtötte, mert ügyeletes volt előző éjjel... Azt mondták, teljes az átépülés a csontban, március 17-re kaptunk időpontot az újabb műtétre. Elméletileg baba-mama szobát kaptunk, szóval ottmaradhatok vele három napon át. Azt mondták, csak eddig fog tartani. Hétfőn befekszünk, kedden műtik, szerdán mehetünk haza. Adja az ég, hogy így legyen. Előtte való héten még laborba kell menni, meg aneszteziológushoz. Bálint még nem tudja. Elég lesz előtte való héten elkezdeni felkészíteni erre. 

Ja, fitymaszűkülete is van, amit sejtettem is. Kaptunk rá krémet, 4 napig kell kenni, 3 nap szünet, aztán megint 4 napig kenni, stb.

A pulmonológus azt mondta, már nem jár nekünk az emelt családi pótlék + gyes, úgyhogy ettől elestünk. Azért nem jár, mert nem járunk házidokihoz havi min. 2x (!) obstruktív tünetekkel, tehát köhögjön, hörögjön, fulladjon, kéküljön. Persze, hogy nem járunk, mivel kezeljük az asztmáját. A gond akkor lenne, ha a gyógyszerek mellett még ennyit orvoshoz kéne járni. Tehát kinek jár az emelt csp + gyes? Aki nem gyógyszerezi, elhanyagolja a gyereket... Ki van ez találva kéremszépen... :( 

Illetve azt is mondta, hogy lehet, hogy gégetükrözés kéne Bálintnak, mert említettem, hogy sokszor kruppos, sőt, a legenyhébb nátha is ugatós köhögést hoz ki belőle. Nem fogunk elmenni, mivel azzal, hogy van egy élettani gégeszűkülete, semmit nem lehet csinálni. A Lymphomyosot kúra nem vált be, az utolsó vizsgálaton ugyanolyan duzzadt volt a mandulája, mint szokott lenni. Pedig nagyon bíztam benne. 

Viszont iszonyú félős lett. Nem javul a helyzet, egyre csak romlik. Amikor január 2-3-án bementünk dolgozni, Bálint Ildi anyóéknál aludt, és anyóval beszélgettek arról, hogy az apja (mármint nem anyó apja, hanem Gábor) egyedül élt abban a lakásban, ahol mi most élünk. Ezt már otthon, fürdés után Bálint elmesélte nekem, hogy mit mondott neki Ildi anyó. De láttam rajta, hogy ez a sztori valamiért nagyon nem tetszik neki. Mondtam neki, hogy igen, még akkor Bálint sem volt, anya sem volt, apa meg ott lakott egyedül. De csak ezt hallgattam: Anya, nem, az nem lehet! És elkezdett sírni... Nem tudtam elképzelni, mi baja, mire rájöttem, hogy ő félreértette a történetet, és azt hiszi, hogy az apját GYEREKKÉNT hagyták egyedül a lakásban, és a szülei elköltöztek! Megkérdeztem tőle, hogy ugye nem azt gondolja, hogy gyerek volt még apa, és úgy lakott ott? Mire még nagyobb sírások közepette kijelentette, hogy de, biztos így volt, és hogy fél, hogy őt is magára hagyjuk majd ott. Na, kb. egy órába telt megnyugtatni... Teljesen kiakadt, hiába mondtuk, hogy apa felnőtt volt már, amikor egyedül ideköltözött, és hogy a felnőttek egyedül laknak, tudnak főzni, mosni, dolgozóba járnak, stb. Ő csak azt hajtogatta, hogy ő felnőtt korában is velünk fog lakni. Ráhagytam, ölelgettem, puszilgattam, nagy nehezen megnyugodott. De azóta retteg, ha kimegyünk a szobából, jön utánunk, mint az árnyék. Sehol nem marad el egyedül, egyik nap ült a kádban,mondtam neki, hogy kiszaladok egy papírzsepiért, felugrott, és majdnem kimászott a kádból, hogy ne hagyjam ott egyedül! Majdnem infarktust kaptam, mivel nem tud még kiszállni egyedül a kádból, csak ha a sámli fel van neki állítva, arra kilép. Ha vécére megyek, és Gábor nincs otthon, nem elég neki, hogy kijön utánam a vécéajtó elé, hanem BEJÖN velem... Talán azt hiszi, lehúzom magam, és ő meg egyedül marad... Nem tudom.

Elég érzékeny korszakát éli most. Elkezdték érdekelni a dinók, ugyanis kapott karácsonyra egy dínós matricás albumot. Az utolsó oldalon van egy kép a meteorbecsapódásról, én meg lelkesen meséltem neki, hogy látod, így haltak ki a dínók, hogy becsapódott a meteor, tűz volt, stb. Lebiggyesztette a száját, kiugrott az ölemből, és félrevonult egy sarokba sírni... Hogy szegény dínók, meg hogy megverem azt a csúnya meteort... Majd' megzabáltam. 

Azt hittem, tényleg érdekli a téma, mert sokat beszélgettünk utána még napokig a dinókról, úgyhogy a teszveszről szereztem neki dínófigurákat (műanyag), meg egy Első Enciklopédiám c. könyvet, ami a dinoszauruszokról szól. Nem nagyon játszik velük, az volt az érdekesebb inkább számára, amikor dínó csontvázat vettem neki, és összeraktuk. Anyónál találtunk egy könyvet is, van benne egy CD, amit ha feltelepítünk, megtalálja a gép webkameráját, és ha a könyvben megjelölt oldalakat a kamera felé tartjuk, 3D-ben megelevenednek a dínók a monitoron. Olyan, mintha a kinyitott könyvön állnának. Na, ettől úgy megijedt, hogy már majdnem sírt, hogy maradjak ott vele éjszakára, mert ha felébred, és eszébe jutnak a dínók (pedig nem félelmetes egyik sem - legalábbis egy felnőttnek), akkor megijed. 

Mostanában szinte könyörög, hogy ne hagyjuk egyedül éjszakára. Most azon jár az agyunk, hogyan lehetne erről leszoktatni. Meg arról, hogy ne kelljen mellette az ágyon megvárnunk, amíg elalszik, hanem mesemondás után jóéjtpuszi, és otthagyni. Persze égve hagynánk a sólámpát, meg nyitva az ajtót, de rögtön kijön utánunk, amint elmozdulunk mellőle. Hosszú folyamat lesz ez, azt hiszem... 

Nem arról van szó, hogy nem imádom minden egyes percét, amit vele töltök, főleg este, amikor fürdés, törölközés közben, meg lefekvés után beszélgetünk. De nem jó az, hogy bő fél-egy órát kell vele lenni. Jó lenne ilyenkor magammal illetve Gáborral is foglalkozni, mert rendszerint ha elalszom Bálint mellett, akkor tuti, hogy már csak félkómásan átmászom a mi ágyunkba, és alszom tovább. Esély sincs beszélgetni, egymással foglalkozni, mert nagyon kínlódva tudok csak ébren maradni... 

Bálint szemén hetek óta árpák vannak. Sőt, igazából július óta nem telt el úgy hónap, hogy ne jött volna ki valamelyik szemén külső vagy belső árpa. Most a jobb szemén alul, belül van egy kifakadt, meg a felső szemhéján kívül egy nagyobb. Elég ronda, és az istennek nem múlik el az antibiotikumos kenőcs hatására, így azt abba is hagytuk. (Egyébként sem engedte, hogy kenjük.) Kamillát és Aloe First-öt kenünk rá, hátha jobb lesz. Szerencsére az oviból még nem zavartak ki minket (mivel elméletileg fertőző). 

1-2 hete elég vacakul vagyunk. Én kezdtem, hasmenéssel és hányingerrel, két nap múlva jobb lett. Aztán Bálintnak is hasmenése lett, másfél hete, szombat éjjel. Vasárnap reggelig mostam és öltöztettem, aztán reggel 7-kor mintha elvágták volna, jobban lett, evett, ivott, játszott, jókedvű volt. Kapott Normaflore-t, széntablettát, kamillateát, propolisz cseppet, és persze diétáztunk két napig. (Jó volt vele otthon nagyon! :) ). Szerdán visszavittem az oviba, ott sem volt semmi baja, erre csütörtök reggelre megint ment a hasa. Szerencsére megengedték, hogy az oviban maradjon, elsírtam, hogy nagyon sok a munkám az irodában (tényleg sok), azt mondták, hogy ha baj lesz, szólnak. Így egész nap még a vécére is vittem magammal a telefont, hátha hívnak, de szerencsére nem. Mindenesetre felhívtam Ildi anyót, hogy péntekre vállalja be és diétáztassa, mert mennünk kell a Mikulásvonatra. Szerencsére eljutottunk -bár végig azon izgultam, hogy ne ott akarja összecsinálni magát-, Bálintnak tetszett nagyon, bár nem volt olyan jó szerintem, mint tavaly. Tavaly két krampusz szórakoztatott minket vagononként, most csak egy. És hogy mindenki hallja, üvöltözött a vagon közepén... És tavaly a Mikulás-csomag is sokkal tartalmasabb volt. Viszont a park Lillafüreden csodaszép volt, minden létező fán díszek és fényfüzérek lógtak! Csak ne fáztunk volna ennyire... :( Nem tudom, miért nem nyáron szervezik... 

A mi Mikulásunk otthon elég furán sült el. Ugyanis még szombat este, mikor Bálint elaludt, szépen kipakoltam a cipőcskékbe -amit Bálint iszonyú lelkesen suvickolt fényesre- az ajándékokat. Éjjel meg ugye hasmenése volt Bálintnak, és reggel 7-kor, a harmadik bekakálás után vittem a zuhany alá. Lezuhanyoztam, becsomagoltam törölközőbe, hogy visszaviszem a szobájába átöltözni (harmadszor is), de a töksötétben észrevette, hogy van valami a csizmában. :) Innen már nem volt visszaút, felébresztette az apját, és megnéztük az ajándékokat. Gábor meg olyan fáradt volt, hogy megnézte, mi van a cipőjében, otthagyta, és visszafeküdt aludni. 

Aztán múlt szombaton meg ő volt rosszul. Nekem pénteken "beállt" a derekam, de úgy, hogy este lefeküdtem az ágyamba, kértem Gábort, hogy takarjon be, mert iszonyúan fázom (reszkettem, de nagyon), és fogalmam sem volt, hogy fogok felkelni onnan. Éjjel 1 órakor felébredtem, valahogy kivonszoltam magam a konyhába (kifejlesztettem egy járási pozíciót, ahogy nem fájt annyira), és megittam egy Flectort. Ettől lettem jobban annyira, hogy szombat délelőtt ki tudtunk menni Bánkútra. Az egész országban hatalmas szürke köd volt, csak a hegytető látszott ki, és gyönyörűen sütött a Nap, Bálint is nagyon jól érezte magát. Azt mondta, úgy érzi magát, mintha a telken lennénk, "mert jó csönd van". (Hiába, azért ő is érzi már a különbséget a panel+belváros, meg a vidék/természet csendje között. Mondta is, hogy ez neki jobban tetszik, mint a szomszédok állandó zörgése, az autók hangja, a villamoscsilingelés, meg a mentők, tűzoltók állandó szirénázása. Pedig mióta ablakot cseréltünk, ezeket nem is hallani. Viszont fura módon nem lett melegebb a lakás, pedig meg voltunk róla győződve, hogy lesz vagy 24-25 fok, ha már nem a 30 éves faablakok lesznek benn. De nem, 5-ös fokozaton megy a fűtés, és tartja magát a 21 fok. Mi lesz itt mínusz 15-20 fokban? :o )

Ott ebédeltünk Bánkúton, de Gábor egy óra múlva nagyon rosszul lett (gyomorfertőzés-szerűség), otthon megivott két pálinkát, és elaludt. Mondanom sem kell, hogy aznapra színházjegyünk volt, de mindketten belehaltunk volna, ha el kell menni. Gábor a gyomra miatt, én meg a kényelmetlen székek miatt. 

Ma az oviban kézműveskedés lesz a szülőkkel, érkezési sorrendben foglalkoznak majd velünk. Mondtam az óvónőknek, hogy velem extrém sokat kell foglalkozni, mert nulla a kézügyességem. :) Nem hitték el, de majd bebizonyítom. :) De nem nagyon akarom rabolni az idejüket, 3/4 5-re érek oda, nem kívánhatom, hogy miattam túlórázzanak. 

Rohamosan közeledik a karácsony, már csak huginak kell valami apróság, meg apáméknak egy segélycsomag, és kész, végeztem. Jó drága volt... :( Eddig 40 000 Ft-ot költöttem, plusz amit magunknak vettem, és majd kifizetik nekem. Hiába, 13 embernek kellett ajándékot venni, így fejenként 3000 Ft-ra jött ki, úgyhogy még egész jól jártam. 

Két hónapja nem írtam, el sem hiszem, hogy ilyen trehány vagyok. Pedig történnek dolgok, na nem rendkívüli, de azért nem unatkozunk.

Nemrég töltötte be a 4. szülinapját Bálint, egyszerűen hihetetlen, hogy már ekkora. Olyan, mintha még csak nemrég született volna.

Nagyon nagyfiús lett, mindent egyedül akar csinálni. Tegnap például saját magának szárította a haját :) , de egyre inkább önálló mindenben. Ami persze neki jó, nekünk meg alkalmazkodni kell hozzá. Pl. amikor a kancsóból egyedül akar magának teát önteni, vagy tejet a csokigolyókhoz. Vagy amikor egyedül vetkőzik, de mindig fennakad, mert nem jön le a nadrág, nem tudja kigombolni az inget, stb., és ilyenkor édesen mérgelődik. 

A szülinapjára kapott egy nagy LEGO Duplo Városi Kórházat. Ő választotta, még mindig nagyon érdeklik ezek az orvosi meg kórházzal, gyógyítással, vizsgálatokkal kapcsolatos dolgok. Játszik is vele lelkesen, persze önállóan akarja építeni, és hát nem olyan könnyű az. Nagyon határozott tud lenni, addig próbálkozik, amíg nem sikerül, és én ennek nagyon örülök. Szerencsére  saját maga szeretné megtapasztalni a dolgokat. Nem is szeretném erről leszoktatni, akármennyire is hangoztatják egyesek, hogy "le kell törni ezt a makacsságát". Hát nem. Jól fog ez még jönni később, a való életben. Nem is bánom, hogy nem fogad el tanácsot, nem úgy építi a kórházat, ahogy az apja mondja neki, hanem önállóan, kitartóan próbálkozva. Nem örülnék neki, ha állandóan azt csinálná, amit mások mondanak neki. 

Az oviban is megünnepelték a szülinapját, vittünk be egy nagy csokitortát meg fényképezőgépet. Sajnos csak 5 db képet készítettek az óvónők a buliról, amiből három képen egyedül Bálint szerepel, szóval továbbra sem ismerem az ovistársait, még fényképről sem. Csak akikkel a bölcsiben is együtt járt. Rossz így, hogy reggel 7-re viszem és délután 5 előtt érek oda érte, nem találkozom szinte senkivel... 

Voltunk Halász Judit-koncerten, hát az nagyon tetszett neki (miután az első sokkhatáson túlvoltunk). Imádja a Csiribiri DVD-t nézni, ilyenkor bő egy órára teljesen ki van kapcsolva, odaáll a tévé elé az állványos mikrofonjával, és konkrétan végigénekli és táncolja a DVD-t. (Rá egy hétre pedig Gáborral voltunk Ákos-koncerten Debrecenben, hát az valami fantasztikus volt!!!)

Az oviban is nagyon sok mondókát és éneket tanulnak. A néptáncon is nagyon ügyes, és iszonyúan fog az agya. Sokszor csak így "kirobban" belőle egy sor, dallam, mondóka, pl. fürdés vagy vacsi közben. 

Tegnap volt az oviban a Mikulás ünnepség. Meghívták a szülőket is, de mivel délelőtt volt az ünnepség, nem tudtunk elmenni (illetve én szabadságon voltam, de ezerfelé szaladgáltam: fodrász, bolt, posta, átvettem az új szemüvegemet is, bérletet vettem, órásnál voltam, meg bevittem az irodába a Mikulás csokikat). A hét elején kérdeztem az óvónőket, hogy hány szülő vesz részt az ünnepségen, mert ha csak mi nem megyünk, akkor ciki, és biztos Bálint is nagyon rosszul érzi majd magát. Megnyugtattak, hogy sokan jelezték, hogy nem tudnak menni, de nem is gond, úgyis kicsi a terem, meg egyébként is ha a gyerekek meglátják a szülőket, sírni fognak, hogy haza akarnak velük menni az ünnepség után. Erre tegnap este tudtam meg Bence anyukájától, hogy szinte minden szülő ott volt.... :( Kérdeztem Bálintot, hogy nem volt-e szomorú, amiért mi nem voltunk ott, azt mondta, nem, nem félt a Mikulástól. :) A bábszínház pedig nagyon tetszett neki, mert varjúk szerepeltek benne, és az rossz nem lehet. :) 

Hozzánk -mármint otthon- technikai okok miatt majd csak holnap reggel jön a Mikulás. Mivel tegnap reggel Bálintot vittem oviba, ma meg nekem kellett bejönnöm dolgoznom, ezért ma délután Ildi anyóékhoz jön a Mikulás (a fiúk átmennek ebédelni, én meg munka után odamegyek majd), este pedig kitesszük a csizmákat az ablakba. Sőőőt, Bálint kapott egy levelet is a Mikulástól, amiben azt kérte a Mikulás, hogy tegyünk ki neki az ablakba egy bögre kakaót. :)

(Na, ennek azért története van: a neten ráakadtam a Mikulásirodára, ahol személyre szabott leveleket küldenek a gyerekeknek a szülők által megadott adatok alapján, és a gyerek nevére elpostázzák Mikulásos borítékban. Én is rendeltem Bálintnak, megadtam az adatokat meg pár infót (pl. ki a legjobb barátja, mi az, amit biztosan meg fog kapni a Mikulástól, stb), és megérkezett a levél. Bálint nemhogy örült neki, hanem elkezdett keservesen sírni, amikor fel akartam bontani a borítékot, mert azt hitte, hogy maga a boríték a levél. Nagy nehezen rávettem, hogy elolvassuk, ami benne van, és mikor felolvastam neki, tátott szájjal hallgatta, hogy honnan tud róla ennyi mindent a Mikulás. :) Azt mindenesetre megjegyezte, hogy kakaót kell készíteni a Mikulásnak. )

Sajnos apa eléggé bekavart, mert hiába beszéltük meg, hogy vasárnap reggelre kapja meg mindenki az ajándékot, ő -fura borsodi szokás szerint- 5-én, azaz csütörtök este pakolt a -ki nem tisztított- csizmánkba ajándékot, anélkül, hogy velem megbeszélte volna. Amikor észrevettük Bálinttal, nem győztem neki magyarázkodni, hogy ezt még nem az igazi Mikulás hozta, csak a krampuszok, és hogy a Mikulás majd akkor hoz neki ajándékot, amikor kitisztítjuk a cipőnket és készítünk neki az ablakba kakaót. Most jól összezavarodott. (Gábort meg lecsesztem, de azt mondta, náluk ez a szokás, és egyébként sem bírt magával, mert a már megvett ajándékokon kívül még vett valamit Bálintnak, és azt tette a cipőjébe.) Sőt, múlt vasárnap este Bálint megkapta az Adventi Lego-naptárat is, szóval lassan háromnaponta ajándékot kap. Tegnap az oviban is kaptak, ma anyósoméknál, holnap nálunk.. És két hét múlva karácsony.... Huh...

Egyébként ki tudja, mi az a lábujjhegy? Hát Bálint tudja, de elárulom nektek is. Az egy olyan hegy, amin lábujjak járnak. :) 

Bálint imádja az ovit! És ez nagyon jó érzéssel tölt el. Látszik, hogy a bölcsi már tényleg nem az ő világa volt, unatkozott, hiába voltak minden nap célzott foglalkozások, kevés volt neki. A pszichológus is megmondta, hogy "magasabb szinten" van, mint a többi gyerek, intelligensebb, az udvaron körbe-körbe motorozgatás neki nem elfoglaltság (ezért rendszerint inkább eldöntötte a motorokat és szerelte őket). Otthon is sokat mesél az ovis történésekről, néha akkor is eszébe jut egy-két dolog, amikor nem kérdezünk semmit.

Beírattuk játékos angolra és néptáncra. Az angol nagyon tetszik neki, állítólag eleinte bátortalan volt, de utána feloldódik, azt mondják, látszik rajta, hogy a bölcsiben is angoloztak már. Otthon még szinte soha nem produkálta magát angolon, erre tegnap este egyszer csak megszólalt: two bananas! :) Hirtelen nem tudtam, mi baja van, aztán megkérdeztem, hogy gyümölcsöket számoltak angolon? Mondta, hogy igen, és utána ettek is. :) 

Eleinte voltak fenntartásaim az ovival kapcsolatban, mármint furcsa és új volt sokminden. Nagyobb a szigor, még a szülők irányába is (pl. az öltözőbe nem mehetünk be az oviszsákért, addig kell várni, amíg valaki előkerül és kiadja). 2-3 hét elteltével derült ki az is, hogy a reggelit majdnem 9 órakor kapják, úgyhogy otthon minden gyereknek reggeliznie kell. Mivel 1/4 7-kor ébresztem Bálintot, 9 óráig biztos nagyon megéhezik, úgyhogy kénytelen vagyok korábban ébreszteni, hogy egy banánt, joghurtot, kölesgolyót, kekszet, akármit egyen otthon. Nem könnyű reggelente elkészülnünk és elindulnunk, mert mindegy, mikor fekszik le, nagyon fáradt és álmos reggel. :( Illetve nem is lehet letenni este 9 óra előtt aludni, egyszerűen nem alszik el. Olvasna, mesét hallgatna, aztán meg csak pislog mellettünk, amíg el nem nyomja az álom. Néha megkér, hogy simizzem, de általában elég, ha csak ott fekszünk mellette.

Gondolkoztunk mostanában, hogyan lehetne átszoktatni az egyedül alvásra. Olvasás, mesemondás, aztán alvás. De egyelőre ott tartunk, hogy ha kimegyünk a szobájából, jön utánunk, és addig nem fekszik vissza, amíg vissza nem fekszünk mellé. Mindig sírva fakad, hogy ő egyedül van, pedig felajánlottuk, hogy égve maradhat a sólámpa, nyitva hagyjuk az ajtót nála, stb. Egyelőre tehetetlenek vagyunk, pedig lassan négy éves lesz. Oké, hogy mi szúrtuk el, de ha egyszer annyira jó vele összebújni... :)

A kézügyessége sokat fejlődött az oviban, tegnap pl. krumplinyomdáztak (falevél alakú nyomdát készített nekik Julika néni, és csupasz, zsírkrétával rajzolt fára készítettek így őszi faleveleket), és nagyon tetszett neki, megkért, hogy otthon is készítsek neki ilyet. Krumpli van otthon, csak tempera nincs, amibe belemártsuk... Na meg az én kézügyességem is hagy némi kivetnivalót maga után. :) 

A lábával kapcsolatban voltunk kontrollon (megint két órán át ültünk ott annak ellenére, hogy időpontunk volt...), röntgen nem volt, januárban kell visszamenni, és megbeszéljük az újabb műtét időpontját, amikor kiveszik a lábából a titániumot. Még nem tudja, hogy lesz még egy műtét, nem is merjük neki elmondani, mert az előző műtét sebei szépen halványodnak neki, és ő is alig várja, hogy elmúljon... :( Mindig mutatja, hogy "anya, látod, milyen szép halvány már a sebem?" (Ja, ha esetleg érdekel valakit, bevakolták a homlokzatot a bölcsiben, már a 2-es csoport udvarán is hullott a vakolat, így azt is megcsinálták.)

Múlt héten volt egy csúnya mandulagyulladása, lázas is volt, rögtön antibiotikumot kapott, és azt mondta a doktornő, ha mégegyszer ilyen előfordul, ki kell venni a manduláját, mert neki mindig hatalmasra vannak duzzadva, akkor is, ha egyébként egészséges... Hát persze, még egy műtét nagyon hiányzik nekünk. Most a homeopátiában bízom, jövő héten elkezdjük szedni a Lymphomyosot-ot. 

Mára ennyi, mert mennem kell az oviba. Nagyanyó jön érte majd, elviszi hozzájuk, ugyanis nálunk még nem végeztek az ablakosok (konyhában és nagyszobában cseréljük), pedig reggel fél 10 óra csinálják. Gábor hazament délután 2-kor, hogy nekiáll utánuk takarítani, és én azt gondoltam, mire mi 6 körül hazaérünk az oviból, rend lesz és tisztaság. De nem, úgyhogy Bálint megy anyóékhoz, és meg megyek haza segíteni Gábornak, aztán este valamikor visszakapjuk majd Bálintot. 

Bálint már két hete ovis, erről majd írok még, amint több időm lesz (pl. halálra unom magam - ami ugye sosem fordul elő ... :) ). 

Tegnap mentem érte az oviba, a második mondata ez volt: Anya, tudod, hogy hívják a jóllakott elefántot? TELEFÁNT! :) (Az óvónénitől hallotta, és mindenkinek elmesélte, akivel találkoztunk. Olyan nagyfiú már...! Látszik, hogy már nem bölcsis szinten van.) 

Ma tölti Bálint az utolsó napját a bölcsiben (holnap nem megy, mert ma anyóéknál alszik - ő találta ki még kedden). Sajnáljuk nagyon, hogy véget ért ez az időszak, a baleset ellenére is nagyon szerettük a bölcsit, és Bálint is nagyon jól érezte magát. 2011. december óta jár oda, a 3-as csoportban kezdte, aztán mikor új bölcsivezető érkezett, átszervezte a csoportokat, és átkerültünk az 1-esbe. Tavaly szeptemberben pedig vissza a 3-asba, Viki néni szárnyai alá. :) Ő csodát tett Bálinttal, gyorsan sikerült szobatisztaságra szoktatnia is, és nagyon sokat foglalkozott vele, hogy kinyíljon, bátrabb és önállóbb legyen. Mivel a baleset miatt lemaradtunk az évzáróról és ballagásról, ezért ma vittünk neki egy szép virágcsokrot. Bálinttól kérdeztem reggel, hogy ugye tudja, hogy mit kell majd mondania Viki néninek (tegnap este gyakoroltuk). Azt mondja: "Boldog szülinapot!" Mondtam, hogy nem, nem ezt. Akkor. "Boldog névnapot!" :)) Persze mikor átadtuk a virágot, meg se mukkant, olyan zavarban volt, úgyhogy én köszöntem meg Viki néni "munkásságát". Átvittem az 1-es csoportba is a korábbi gondozóknak, Margónak és Larának egy-egy ajándékcsomagot, bár nem voltak benn, de otthagytam.

Ma megyek az első ovis szülői értekezletre, ahol végre megmondják, hogy mi lesz a jele Bálintnak, és végre megismerem az óvónőt is. Úgy terveztem, hogy hétfőn szabadságon leszek, hátha ebéd után el "kell" hozni a gyerekeket. Majd ma mondják meg ezt is. Elég későn, mert ha kiderül, hogy többnapos lesz a beszoktatás, akkor a főnöktől nem tudok keddre is kéredzkedni, mert már nem fogok vele találkozni... Illetve az orvosi igazolást, miszerint mehet közösségbe, leghamarabb jövő kedden tudom beszerezni. 

Több tanácstalan anyukával beszéltem, ők se tudják, mitévők legyenek a beszoktatás kapcsán. Az egyik azt mondta, mivel már a bölcsiben megszokták a rendszert, így ő már hétfő reggel otthagyja a kislányát egész napra, úgyis lesznek ismerős gyerekek a csoportjában. Ez mondjuk igaz. A másik meg azt mondta, ő egész hétre (!) kivett szabadságot, és első nap csak 2 órára, másnap már ebédig, harmadik nap már egész napra hagyja ott a kislányát, mivel új lesz a környezet és az óvónő is. Hát, nem tudom. Nekem a baleset miatt egyébként sincs sok szabadságom, úgyhogy nem nagyon tudok napokig beszoktatni. De szerintem nem is kell. Voltunk ismerkedni múlt héten az oviudvaron, akkor mondták, hogy a leendő óvónénink nincs benn, így tényleg csak az udvart fedeztük fel. Bálint fél óra múlva összebandázott három ovis kisfiúval, úgyhogy talán nem lesz gond. Az mondjuk már most látszik, hogy ott durvábbak a gyerekek, mert az ismerkedés abból állt, hogy Bálintot félrelökték és kitépték a kezéből, ami benne volt (gazolt éppen a drága a homokozó mellett), és visszatömködték a gazt a földbe, hogy annak ott a helye. Aztán mikor Bálint nem akarta odaadni, jól megrángatták a pólójánál fogva. De rájuk szólt az óvónő is, én is, na meg Bálint is megvédte magát. Bár ezt még gyakorolni kell.. :)

Rendeltem neki egy egyedi, matrózos-hajós oviszsákot, meg mivel későn kaptam észbe, hogy valószínűleg tornazsák is kell majd, utólag az is rendelek hozzá, remélem, hamar elkészül. 

Megint sokat változott Bálint, pl. imád motorozni, ami a baleset előtt abszolút nem érdekelte. Még mindig elég "esetlenke", pl. az oviudvaron a csúszdára felmászott, de nem tudott leülni, mert mikor az utolsó lépcsőfokra ért, csak az egyik lábát tette fel a csúszda tetejére, és már le is ült. Így egyik lába lógott le a csúszdán, a másik meg még a létra utolsó fokán volt, és beszorult. :) 

Remélem, nem lesz gond az oviban abból, hogy el volt törve a lába. Szeptember közepén megyünk vissza a sebészetre, nem tudom, lesz-e újabb röntgen. Majd rákérdezünk, hogy mennyire kell vigyáznia magára, mert pl. a bölcsiben én szóltam, hogy ne engedjék motorozni. Velünk oké, de ott nem tudnak rá annyira figyelni, és ha valamelyik gyerek erősebben nekimegy és fellöki, leesik, és újra eltörhet a lába. Ezért nem szabad bicikliznie és rollereznie sem. Illetve majd rákérdezünk, hogy MÉG MINDIG tilos-e (merthogy szeretne szegénykém).

Sokat rajzol és egyre szebben, de még mindig festeni szeret a legjobban. Pár napja kinyomtattam egy vonatos képet neki, olyan gyönyörű, szivárványszínű festmény kerekedett belőle! Tényleg minden egyes kerék más színű, a vagonok is, a mozdony is. 

A természete is sokat változott, dacosabb és "csípős nyelvű" lett. Elég csúnya dolgokat tud eltanulni a többi gyerektől, aztán otthon előveszi. Illetve otthon még istenes, de útközben, autóval, séta közben, bárhol képes beszólogatni. Tegnap nagyon rossz volt, még nem láttam ilyennek. Együtt jöttünk haza Gáborral meg Bálinttal a bölcsiből, és mondtuk neki, hogy hazamegyünk, átöltözünk (mert anyáék csinos ruhában meg sok szatyorral a kezükben nem tudnak játszóterezni), és visszamegyünk játszani. De csak nem jött, csak nem fogadott szót, sőt, amikor Gábor erélyesebben rászólt, hogy igyekezzen már, azt mondta: Nem megyek, te buta majom... Aztán beletenyerelt egy pocsolyába, majd fogott egy nagy letörött fűzfaágat, belemártotta a vízbe, és az apja hátára vágott vele... Na, akkor elborult az agyam, hazarángattam, és mondtam neki, hogy otthon szépen leül a szobájában és elgondolkozik, este nincs mese, és ha még egy csúnya szót hallok, kidobom a cumiját a kukába (ez általában be szokott jönni, mivel nagyon ragaszkodik a cumijához. Sőt, most már kettő van, mivel hónapokkal ezelőtt vettem neki egy újat, hogy a régit kidobhassuk, de nem engedte lecserélni, azt mondta, neki az új nem tetszik. Pár napja elővettem újra, megmutattam neki, hogy világít a sötétben, és most azzal alszik, de a régi cumija van a szájában. :) ). Be is jött, nagy nehezen ült pár percig a szobájában, sírt, a cumiját követelte. Mikor már úgy gondoltam, hogy eleget sírt, bementem hozzá, és a saját kis nyelvén meg értelmi szintjén tartottam neki egy "hegyibeszédet", hogy nem szabad így viselkedni, csúnyát mondani, meg szót kell fogadni, stb. Utána bocsánatot kért az apjától is, fél óra múlva pedig már el is felejtette. 

Annak ellenére, hogy saját szobája van, és végre be lett rendezve neki úgy, hogy az összes ruhája és játéka elfér egy szekrényben, még mindig nem akar abban a szobában játszani, a játékait nem találja meg, pedig együtt pakoltuk be, és képes azzal a néhány játékkal játszani, amit a szeme előtt lát, ahelyett, hogy kinyitná a szekrényt. :)

A műtét után, otthon, az ágyban fekve nagyon lassan teltek a napok. Kb. 5 hétig csak felüdnie és ülnie volt szabad Bálintnak. Mondanom sem kell, rekordmennyiségű mesefilmet végignéztünk vele. :) Nagy kedvence lett a Verdák, Matuka kalandjai, és a Wall-E. Neki még lesz szerepe a gyógyulásban! ;) Sőt, talán neki volt a legnagyobb szerepe. (Aki nem ismerné: Wall-E egy cuki robot, azért beszélek róla így.) 

Vettünk Bálintnak egy kihajtható lábú reggelizőtálcát, amin gyönyörűen tudott enni, gyurmázni, festeni, matricázni, nyomdázni. Amikor ezeket megunta, "mérges madarazott" a táblagépen vagy mesét nézett.

Amikor a kórházban volt, egyszer Gábor bement hozzá Angry Birds-ös pólóban. Bálintnak annyira tetszett, hogy megígértem neki, hogy veszünk neki is egyet, és abban mehet haza a kórházból. Aztán kijelentette, hogy de ha neki és az apjának is lesz ilyen pólója, akkor nekem is kell egy. :) Így van három darab Angry Birds pólónk (plusz még Bálintnak egy pizsama), aznap, amikor hazavihettük, mindhárman ebben feszítettünk otthon. :) Azóta az enyém az első mosásban úgy összement, hogy csak haspólónak használható. :) 

A hazamenetel nem volt zökkenőmentes. Mikor kiderült, hogy hétfőn hazaengednek minket, rákérdeztem, hogy mentő fogja-e Bálintot hazavinni. Mondták, hogy nem, mentőt ilyen esetekre nem lehet lefoglalni. Oké, rendben, érthető. Akkor betegszállító jön érte? Nem, az sem, minek az?! Vigyük haza a kocsi hátsó ülésén elfektetve (mivel ugye gyerekülésbe nem lehet betenni a frissen műtött lába miatt), valaki üljön oda mellé, és fogja le. Hát csak pislogtam... Nem akartam elhinni, hogy ez így működik. És ha egy nagyobbat fékez Gábor? Hát, nem szívesen vállaltuk be ezt a verziót. 

Szerencsére Gábor épp aznap, amikor ez a párbeszéd zajlott a kórházban, bement a munkahelyemre, és összefutott a főnökömmel, aki megkérdezte, hogy van Bálint. Gábor meg elmesélte, hogy épp azon tűnődünk, hogy vigyük haza. A főnököm erre felhívott, és megadta egy ismerőse számát, aki az egyik betegszállító cég vezetője, azt mondta, rá hivatkozva hívjam fel, és azonnal hazahozzák Bálintot. (Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki segített ebben.)

Hétfőn a doktornő nagy nehezen odaért hozzánk (11-re kértem a betegszállítót, a doktornő fél 11-kor még sehol nem volt, hogy aláírja a zárót), megmutatta, hogyan kell otthon tornáztatni Bálint lábát, még egy óra eltelt, mire aláírta a zárójelentést, és meg is érkezett a betegszállító. Egy vaskos legény úgy felkapta a hóna alatt Bálintot, és letette a gurulós ágyra, hogy annyit sem tudtam neki mondani, álljon már meg, combcsonttörött gyereket emelget a levegőbe! Utána kérdezte meg, mi baja a kisfiúnak... :o  Na mindegy, rendesek voltak, hazavittek minket, sőt, két hét múlva a kontrollra is őket kértük meg, hogy vigyenek be a kórházba. Az is nagy nap volt: délre volt időpontunk, amit el is mondtam a betegszállítós diszpécsernek, aki viszont azt mondta, legkésőbb reggel 8-ra készüljünk el, mert nem tudnak pont délre bevinni minket... No comment... Na mindegy, fél 9-kor megjött a betegszállító, már tele volt az autójuk, Bálintot lefektették az ágyra, és másfél órát kocsikáztunk a városban, mert -szerencsére- minket tettek ki utoljára, az 5 másik beteg után. Így 10-re értünk a kórházba, 11 után hívtak is minket. A röntgen akkor azt mutatta ki, hogy még nagyon minimálisan forrt csak össze Bálint csontja, ezért még három hétig feküdnie kell (a röntgent és a vizsgálatot Bálint végigsírta, annyira rossz emlékei voltak a kórházról, a doktornőről, a röntgenről)... Viszont legalább azt megengedte már az orvos, hogy gyerekülésben és sport-babakocsiban szállítsuk, így egy kicsit kinyílt a világ, mert azután ahova csak tudtunk babakocsival menni, oda mentünk.

Általában én voltam vele otthon, de sokat vigyázott rá anyukám, anyósom, apósom, dédi, Gábor, és még Móni eljött hozzánk. Nagyon ügyesek voltak, jól elvoltak együtt, sőt, Bálint azóta csak úgy hajlandó fogat mosni, ahogy Móni tanította neki. :) 

A napjaink vagy babakocsis sétával teltek, vagy otthon foglaltuk el magunkat mindenfélével. Sokat játszottunk, meséket néztünk (szerencsére erről már leszokott, de abban az időben képes volt két másfél órás mesét is végignézni egy nap), festett, gyurmázott, matricázott, olvastunk, stb. 

Amikor főztem, a konyhában csináltam neki egy játszósarkot. Kitettem jó pár nagyméretű betűkirakós szivacsot a földre, odatettem neki néhány játékot, és játszott meg beszélgettünk. (Egyébként ezalatt a 2-3 hónap alatt hihetetlen sokat fejlődött, komolyodott Bálint. Olyan gyönyörűen beszél, olyan kifejezéseket használ, amit más háromévestől nem hallani, és rengeteget kérdez, minden érdekli. Imádnivaló! Hihetetlen jó vele lenni és válaszolni a kérdéseire, megmutatni neki a világot.)

Bálint nagyon okosan és türelmesen tűrte, hogy nem állhat a lábára, nagyon fegyelmezett volt. A műtét utáni 5. héten már nagyon ficánkolt, sokat erősödött a lába (kapott rá szárított tojáshéjat összezúzva, pirított szezámmagot mozsárban összetörve, homeopátiás bogyót, meg Forever Living-es ásványi anyagokat tartalmazó kapszulát), már képes lett volna egyedül térdelni és lábra állni, de még nem engedtük.

A következő vizsgálaton azt mondta a doktornő, hogy most már ráállhat a lábára, szépen lassan sétálgathat. Rehabilitációra nem küldte Bálintot, amin a háziorvosunk nagyon meglepődött, azt mondta, az a MINIMUM, hogy csonttörés után vagy gyógytornára vagy úszni beutalják. Hát, bekönyörögtem magam a rehabra, de ott is azt mondták, hogy felesleges, mert az ilyen korú gyerekek "magukat rehabilitálják". Mondtam, hogy ha már itt vagyunk, néhányszor hadd menjen már el gyógytornára. Elvittük, de igazából semmi értelme nem volt, mivel csak sétálgattak a gyógytornászokkal, azt meg mi is meg tudtuk otthon csinálni... 

Anyukám itt volt nálunk pár napig, hát csodát tett Bálinttal, látszik, hogy egészségügyis, ért ahhoz, hogy kell sétáltatni, illetve sétálni tanítani egy gyereket. Nem volt könnyű, szépen, óvatosan, fokozatosan próbálkoztunk csak. A lakásban is inkább kézen fogja járkált, bátrabb pillanataiban pedig a bútorba kapaszkodva. 

Szóval az önálló séta: az úgy kezdődött, hogy Bálint nagy Wall-E rajongó lett, amiről már ugye írtam. Találtam neki a neten egy játékcsomagot, amiben három különböző robot van a mesefilmből, megrendeltem, és tartogattam addig a napig, amíg a doki rá nem bólint, hogy egyedül is sétálhat. Azt találtam ki, hogy a szoba egyik végéből ha elsétál egyedül a másikba, odaadom neki. 

Megmutattam neki, hogy mit hoztam, kibontottam, és elmentem tőle pár lépésnyire, hogy jöjjön oda érte. Nagyon akarta azokat a robotokat, láttam, hogy csillog a szeme. :) De csak a székekbe, ágyba, szekrénybe kapaszkodva körözött körülöttem, és kérte, hogy adjam neki a robotokat, nem tud érte egyedül odajönni. 10 perc után, amikor már láttam, hogy tényleg nem tud, és csak sír és sír, két robotot nekiadtam. Mondtam, hogy a harmadikat, Wall-E-t átvisszük a szobájába, feltesszük a polcra, és akkor kaphatja meg, ha odamegy érte egyedül. 

Átmentünk a szobájába, feltettük a polcra, a másik kettővel pedig elkezdtünk játszani. Csak szemezett a Wall-E-val, csak nézegette, egyszer csak megszólalt: Anya, én odamegyek a Wall-E-ért, egyedül. És abban a pillanatban elengedte a kezem, odasétált a polchoz, levette, és odahozta nekem! Annyira meghatódtam, hogy majdnem elsírtam magam, végre egyedül járkált! Annyira tapsoltunk meg ujjongtunk neki Gáborral, hogy aznap este Bálintot le sem lehetett állítani. Oda-vissza járkált a lakásban, mint akinek minden egyes helyiségben fontos dolga van, láttuk rajta, hogy nagyon élvezi, hogy végre sétálhat. :) Persze még sántított, de aztán a következő napokban rohamosan fejlődött.

Alig vártuk, hogy végre reggelente (vagy hajnalonként) a két lábán jöjjön át hozzánk, és bújjon be az ágyba közénk. 

A doktornő nyaralni is elengedett minket, így egy hetet a tengerparton töltöttünk, ahol Bálint teljesen elfeledkezett minden gondjáról, és teljesen rendbejött a lába, az idegen környezet, a sok lépcsőzés az apartmanunkhoz, meg a tengerben lubickolás jót tett neki nagyon. Nagyon jól érezte magát szerencsére, hatalmas élmény volt neki minden, bárhová mentünk. Voltunk a Krka-vízesésnél hajókázni, aztán tengeralattjárózni (gagyi volt és Kész Átverés Show -jellegű, de neki tetszett), meg sokat pancsolt a tengerben is. 

Még a nyaralás előtt voltunk vele pszichológusnál is, mert a rehabos doktornő azt mondta, hogy a sántítása, és hogy kifejezetten nem meri terhelni a műtött lábát, lelki okokra vezethető vissza. A pszichológus meg azt mondta, esze ágában sincs terápiát kezdeni vele, mert akkor folyamatosan a beteg lábára kéne terelnie a figyelmét, azt meg nem akarja, inkább várjunk még, vigyük minél előbb közösségbe, érje minél több idegen inger, menjünk vele kirándulni, és később mindenképpen írassuk be valami csapatsportra, mert nagyon jót tenne neki, ha együtt kéne működnie más gyerekekkel. Merthogy elég öntörvényű és "magányos farkas" típus, és ezt az iskolában nem lesz túl pozitív tulajdonság... 

Volt egy aranyos jelenet a pszichológusnál: megkérte Bálintot, hogy rajzolja le magát. Na, gondoltam, az érdekes lesz, mert Bálint egyáltalán nem szeret, szóval nem is TUD rajzolni, tehát nem érdemes ezt erőltetni. Csak nem hagyta a doktornő annyiban, Bálint viszont nem volt hajlandó rajzolni. Na, gondoltam, essünk már túl rajta, elkezdtem én a rajzot: rajzoltam egy fejet, mondtam Bálintnak, hogy fejezze be ő. Elvette a ceruzát, és a fejből szépen kivezetett két kezet meg két lábat. Teste nem volt. :) Az egyik lába egyenesebbre sikerült, a másik görbébbre, de első rajznak szerintem király lett. Megkérdezte a pszichológus, hogy melyik a bibis lába, hát Bálint rábökött a görbébbre. Húha, mondta a dokinő, úgy látom, betegnek rajzolja a műtött lábát. Nálam meg beindult az anyai ösztön, mondtam Bálintnak, hogy fordítsuk meg a lapot, rajzoljon le engem is. Hát, mit ad Isten, nekem pontosan ugyanolyan lábakat rajzolt! Akkor megnyugodott a doktornő, hogy mindenkinek ilyen a lába. :) Nem tudom, mi lett volna, ha ez nem jut eszembe egyébként...

Na, később folyt.köv., mert elfáradtam. 

2013. május 7. A legfélelmetesebb és legnehezebb nap eddig az életünkben. Biztos hallottatok róla, ha nem, akkor elmondom: a bölcsődében, udvaron alvás közben, a gyerekekre omlott a vakolat. A vakolat leginkább 10-20 kilós betontömböket jelent, mozaikcsempével együtt. 6 gyereket vittek kórházba, köztünk Bálintot. És mint kiderült, ő volt a legsúlyosabb sérült... 

A bölcsivezető felhívott, hogy "Ne ijedj meg, de...". Hát én elég nyugodt típus vagyok, de ha a bölcsiből ezzel hívnak fel, hát... Annyit mondott, hogy néhány vakolatdarab a fejükre hullott, beviszik őket a kórházba, néhányuknak vérzik a feje, de nincs nagy gond. Talán jobb is, hogy csak ennyit mondott. Mert ha azt mondja, hogy a gyerekemnek lehet, hogy betört a feje, és kettétört a combcsontja, akkor biztos, hogy elájulok.

A kórházba beérve már vártak minket, épp Bálint volt benn a doktornőnél. Már a folyosón hallottuk, hogy nagyon sír, csak kiabál, hogy anya, anya... Eleinte nem is engedtek oda hozzá, le volt takarva a kis arca, épp varrták össze a fejét. Be volt már kötve neki az infúzió, nem is értettem, miért, de nem értek hozzá. Ugyanis akkor még csak azt gondoltuk, hogy a fejét kell csak összevarrni, esetleg lesz egy röntgen, de ha minden oké, mehetünk haza. A műtőssegéd srác mondta, hogy valószínűleg a combcsontja is el van törve, meg kell röntgenezni, ha a fejét összevarrták. Merev alátámasztás nem volt alatta, így szegényt a lepedőnél fogva pakolták ide-oda. Nagyon-nagyon sírt, kapkodott a lábához, iszonyú fájdalom lehetett ez neki. 

Röntgen után felvitték az osztályra, kapott egy ágyat, oda is csak a lepedővel pakolták. Vért vettek tőle (azt is végigsírta, mivel kiküldtek minket, és ezt nem viselte jól, hogy nem vagyunk ott vele), aztán vártuk az eredményt és a vércsoportját. Közben jött doki, aneszteziológus, mindent elmondtak, amit csak kérdeztünk. Délután fél 6-kor jött vissza az altatóorvos, szépen elkábította Bálintot, és bevitték a műtőbe. 

Gábor hazament cumiért, Bálint kedvenc plüsséért, pelenkáért, cumisüvegért, ruhákért, én meg felhívtam mindenkit, akit csak tudtam (anyut, kollégát, főnököt). Ott, akkor néztem meg először a telefonomon a neten a képeket (akkor már tele volt a sajtó az esettel), és ott, akkor sírtam el magam először. Láttam a kis ágyát, a földön a kis szandálját, a véres ágyneműjét, és a hatalmas tömböket, amik rájuk zuhantak. :( Hatalmas szerencse, hogy nem történt tragédia. Az őrangyalok nagyon dolgoztak aznap délután, ezúton is köszönöm nekik. 

A baleset oka valószínűleg az, hogy két évvel ezelőtt, amikor minden csoport udvarára felfúrtak nagy, kitekerhető napernyőket (hogy ne tűzzön oda nekik a Nap), a 30 éves falat és vakolatot nem bontották le és vakolták újra, hanem azt gondolták, jó lesz az úgy, elbírja a napernyőt, meg azt is, hogy tavasztól őszig naponta kétszer ki-be tekerik, és a szél is rángatja... Hát nem bírta. (Az erre költendő pályázati pénzt meg szépen hazavitte valaki... De ez csak az én véleményem.)

A műtét másfél órás volt, szerencsére jól sikerült. Aznap este nem maradhattunk benn, de már kb. fél-egy órával a műtét után fel is ébredt Bálint. Mondta a nővérke, hogy ne menjünk oda hozzá, mert megfigyelés alatt nem szabad, és ne is beszéljünk hangosan, nehogy meghallja, hogy ott vagyunk. Odaadta neki a cumiját és a varjúját, attól megnyugodott, és állítólag végigaludta az éjszakát. 

Sajnos akárhogy próbálkoztunk, akármilyen befolyásos embert felhívtunk, az ígéretek ellenére sem kaptunk baba-mama szobát. Így minden este ott kellett hagynunk, és reggel fél 9 körül lehetett csak bemenni hozzá. Mondanom sem kell, az első két éjszaka szinte semmit nem aludtam, a harmadik éjszaka is csak a fáradtságtól. 

A sajtó teljesen megszállt volna minket, ha nem állítunk le mindenkit. Még be sem tolták a műtőbe Bálintot, már ott volt a kórházi ágya mellett az M1 riportere. Megkérdezte, szeretnénk-e nyilatkozni, de elküldtük. Másnap hívott a HVG, a TV2, az RTL Klubtól már csak egy sms-t kaptam, hogy ha szeretnék nyilatkozni, szóljak. Senkinek nem mondtunk semmit, mert el szerettük volna kerülni, hogy piszkálják a bölcsit, zaklassák az orvosokat és minket, és legfőképpen a Blikkből szerettünk volna kimaradni.

A baleset másnapján becsattogott hozzánk a egy szőke újságíró hölggyel, a kórház főigazgatójával és Bálint egyik orvosával a polgármester úr... Kapott Bálint két plüss Fülest, beszélgettünk egy fél órát, aztán elmentek. Álmomban nem gondoltam volna, hogy az a szőke újságíró nem helyi lapnak dolgozik, hanem a Blikknek... Két fényképet készített rólunk, kérés és kérdés nélkül, és én meg voltam róla győződve, hogy a Minap-nak dolgozik, esetleg a Borsod Online-nak. De hogy egy polgármester eladja a lelkét egy olyannak, mint a Blikk! Undorító... És talán nem is tudom meg, ha másnap nem találkozom a szomszéd nénivel, aki akkor tudta meg tőlem, hogy mi történt Bálinttal. Ugyanis ő mondta, hogy a Blikk főoldalán vagyunk, csak éppen -mivel kicsit kikockázták az arcunkat a fényképen- ő nem ismert fel minket rajta. No comment...

Gábor eléggé magába zuhant az eset után, és senkivel nem akart róla beszélni. Szándékosan kerülte a játszóteret és környékét, nehogy bárkinek is be kelljen számolnia róla, hogy van Bálint. Engem viszont az tartott életben, hogy ismerős és ismeretlen anyukák tömkelege írta nekem a leveleket a Facebook-on, és hívtak, sms-eztek, érdeklődtek. Nagyon jólesett! És a mai napig jólesik. Én ilyen vagyok, nekem muszáj kibeszélnem, kiírnom magamból, ami történt.

Amin teljesen ledöbbentem, az a bölcsivezető hozzáállása és viselkedése volt. Andi, akit addig imádtunk, és ő is imádta Bálintot, teljesen összeroskadt az eset után. Össze-vissza beszélt, mondhatnám azt is, hogy hazudozott, és ráadásul egyszer sem hívott fel minket, hogy hogy van Bálint. Később azt mondta,annyira szégyelli magát, és hibásnak érzi magát a baleset miatt, hogy nem bírt a szemünkbe nézni. De az, hogy hazudott a biztosításról és a kártérítésről, megbocsáthatatlan, és nem írható annak a számlájára, hogy hibásnak érzi magát. Pszichológusként tudnia kéne, hogy a szülőknek van a legnagyobb szükségük ilyenkor a segítségre és a biztos információkra, nem arra, hogy félrebeszél és nem segít semmiben. (És azóta sem... Nyalja a fenekét a Fideszes városvezetésnek meg a főnöknőjének, hogy milyen jó, hogy segítségére voltak a nehéz helyzetben, de mi ebben a nehéz helyzetben totál el voltunk felejtve, és még mindig le se szarja senki, hogy mi van velünk. Hogy három hónapra kiesek a munkából, hogy elfogy a gyerekápolási táppénzem, hogy fizetés nélküli szabin vagyok, hogy Bálint 24 órás felügyeletet igényel, hogy vissza kell hordani röntgenre, sebészetre, gyógytornára, rehabilitációs szakrendelésre, és úgy tűnik, pszichológushoz is. Hogy anyukám felmondott a munkahelyén, hogy pár napra el tudjon jönni hozzánk, hogy Komáromból hívom el Bálint keresztanyukáját, hogy pár napra be tudjak jönni dolgozni, stb.  

Bálint gondozónői nagyon derekasan helytálltak a baleset napján, rögtön elsősegélyben részesítették a gyerekeket, pillanatok alatt kint voltak a mentősök is, nem lehet szavunk senkire sem. A kórházban ugyan az ápolónők elég "vegyesek" voltak, de összességében kedvesek és segítőkészek. Hálapénzt senki nem fogadott el, így ajándékcsomagokat állítottunk össze nekik is, meg a doktornőnek is, aki felvette a balesetkor Bálintot, és aki műtötte is. 

Bálint igazi kis hős volt a kórházban. Nagyon nyugodtan és türelmesen várt minket minden reggel, mintha nem is 3,5 éves lenne... A műtét utáni reggel alig vártam, hogy lássam őt. Feküdt az ágyban, ébren volt, nézelődött, cumizott, szorongatta a kis varjúját, nagyon édes volt. Bementem hozzá, megpuszilgattam, megölelgettem, megkérdeztem, hogy érzi magát, fáj-e valamije, és pár órával egy combcsontműtét azt mondta: nem fáj, jól vagyok. :) Megetettem, már nagyon éhes és szomjas volt, hiszen előző nap dél óta nem kapott sem inni, sem enni. Szerencsére két napig nagyon jó étvágya volt, utána kicsit visszaesett, de mivel nem mozgott, ez nem volt olyan nagy gond. 

Volt a kórteremben egy 12 év körüli fiú, Leventének hívták. Hát, életemben ilyen intelligens, tisztelettudó, kedves 12 évest nem láttam még. Többet ért 100 nővérkénél, annyira vigyázott Bálintra, mintha a kistesója lenne. Játszottak, könyvet olvastak, mesét néztek a hordozható DVD lejátszón, stb. Minden reggel, amikor mi bementünk Bálinthoz, beszámolt a reggeli vizitről, hogy mit csináltak Bálinttal, kicserélték-e a lepedőt alatta, pisiltették-e, kapott-e inni, sírt-e, hogy aludt, stb. Szerettük volna megajándékozni valamivel, de hirtelen szombaton hazaengedték. Elkérte a telefonszámomat, hogy majd érdeklődhessen Bálint felől, és azóta már kétszer hívott is minket. Sőt, múlt szombaton, a Múzeumok Éjszakáján összefutottunk velük a MÁV gépházban, a mozdonyok között. :) Megszervezni sem lehetett volna jobban! 

Hat napig volt Bálint kórházban, utolsó nap reggel kiszedték a varrást a fejéből és kicserélték a két kötést a lábán. Két kicsi tapasz volt rajta, kétoldalt a térdénél, ahol bevezették a titánrögzítést. Amit 9-12 hónap múlva ki kell majd venni.:(

Ennyit a kórházról, az otthoni nehézségekről majd később írok. 

Elkaptuk az influenzát, először Bálint, aztán persze én. Soha életemben ilyen rosszul még nem voltam. Meg kellett kérnem Gábort, hogy maradjon velünk otthon legalább egy napig, mert majd' összeestem a fáradtságtól és a láztól; egész nap csak aludtam volna. És amikor otthon volt, aludtam is. :) 

Bálint szerencsére jobban viselte, bár a két lázas nap után még vagy 3 napig minden este hőemelkedése lett. Az orra úgy folyt, mintha valaki megnyitott volna egy csapot, amit nem lehet elzárni. De ennek ellenére egész nap játszott, evett, aludt.

Aztán rá két hétre Bálint megint elkezdett köhögni, nem is akárhogyan. Múlt szombat hajnalban arra keltem, hogy megint ugatva, krupposan köhög. De nem úgy, ahogy eddig volt a kruppos rohamok alatt, hanem egy ugatás után jött a száraz köhögés. És ráadásul egész nap, a kúp sem hatott semmit. Egész nap figyelgettük, de nem múlt el, és mivel éjszakára nem akartuk, hogy így maradjon, elvittük az ügyeletre. Egy nagyon szimpatikus doktor bácsi meghallgatta, azt mondta, annyi csak a gond, hogy a garatban csurog valami váladék, ezért köhög, valószínűleg valamilyen vírust bekapott (jó is ez a sok bölcsis vírus), mostanában ne menjen bölcsibe (és kaptunk egy kb. 120 forintos gyógyszertári köptetőt, ami minden eddigi drága vacaknál hatásosabb volt)... Ezektől a pillanatoktól rettegek minden egyes betegség alkalmával, mert ilyenkor jön a sakkozás, hogy ki, mikor, hány órát tud Bálinttal otthon maradni. Ráadásul Gábornak, anyósomnak, és nekem is a hétfő-kedd az a nap, amikor muszáj dolgozni. Most könnyen megoldottuk, mert a főnököm síel a héten, így kedd-szerda én voltam vele otthon. De amikor itt a főnök, nagyjából elnézést kell kérnem, hogy gyerekem van, és nem tud más vigyázni rá, csak én. És ezt nagyon utálom. (Arról nem is beszélve, hogy a táppénzes papír láttán sokkot kapnak, még akkor is, ha a GYÁP-ot a TB fizeti, nem ők...)

Nagyon jó otthon lenni Bálinttal, kicsit nosztalgiázom ilyenkor... Olyan jól ki tudunk tölteni minden percet, sosem unatkozunk. Látszik rajta is, hogy jól érzi magát, mert a többnapos itthonlét után nagyon nehezen szokik vissza a bölcsibe, 2-3 napig nem is akar menni, és nincs is kedve ott lenni. Mesélték a gondozónői, hogy az influenza miatti hiányzás után csak bújt hozzájuk, alig játszott a többiekkel, alig akart feloldódni, és délután megállás nélkül az ajtót leste, hogy mikor megyünk már érte. És tényleg, hatalmasra tárt karokkal szaladt felénk a kis X-lábaival, amikor meglátott minket belépni az ajtón, látszott rajta, hogy örül, hogy végre velünk lehet megint. :)

Sajnálom szegénykémet egyébként, hogy minden nap szinte ő az első, akit beviszünka bölcsibe, és ő az utolsó, akit elhozunk. Főleg, ha én megyek érte, épp hogy beesek du. 5 óra előtt... :( Nem is értem, mi értelme annak, hogy fél 8-tól fél 5-ig dolgozunk, semmi nem történne, ha reggel is és délután is lefaragnánk azt a fél órát, és emiatt pénteken is 16-ig maradnánk (mert egyébként pénteken fél 2-ig vagyunk). Sokkal jobb és ésszerűbb lenne így. Dehát nem mi döntünk.... 

Épp a napokban gondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha Bálint iskolás lesz, és én még ugyanitt, ugyanilyen munkarendben fogok dolgozni. Egy elsős gyereket nem lehet reggel 7-kor otthagyni az iskolában, délután 5-ig meg főleg nem. Mi a bánatot csinálhatna ott déltől?! Fogalmam sincs, mi lesz, de tényleg... Nem lehet minden nap a nagyanyját odarángatni a suliba délre, hogy vigye haza. A napközi meg gondolom max. 3 óráig van. Vagy nem tudom. Na mindegy, kicsit előreszaladtam.

A bölcsivezető és a gondozók elkészítették a bölcsi Facebook oldalát, és sok-sok képet tettek fel a gyerekekről, ünnepségekről. Nagyon örülök neki, mert így legalább látom, mit csinálnak egész nap. Vannak fenn képek, ahogy játszanak, esznek, angoloznak, udvaron motoroznak, alszanak, stb.

Megvolt a farsang is, Bálint nagyon dögös énekesnek öltözött. Volt ott fejkendő, napszemüveg, mikrofon, gitár, halálfej-mintás kockás ing, farmer. :) Édes volt nagyon, és külön büszke vagyok a gondozónőre, aki egy perc alatt rábeszélte Bálintot arra, amire nekünk egy napon keresztül sem sikerült: hogy vegye fel a kendőt a fejére. ;) 

Otthon továbbra is nagyon édi, egyre vagányabb, kiegyensúlyozott, vidám, és továbbra is nagyon szeret segíteni: együtt főzünk, takarítunk, mosogatunk, teregetünk, virágot locsolunk, stb. Ez többet ér bármilyen drága LEGO-nál, az tuti.

Biztos többször írtam már, de most már aztán tényleg utolért minket a dackorszak. Az az igazi, amikor azt sem tudod, mi van, csak nézed az önkívületben ordító, rekedten kiabáló és síró gyerekedet, és azt sem tudod, mit csinálj hirtelen. Épp tegnap kaptunk egy ilyen hisztit este. El akartam vinni aludni Bálintot, ő meg mondta, hogy de ő az apjával akar aludni. Gábor mondta neki, hogy ő nagyon fáradt, szeretne elmenni zuhanyozni. Bálint csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig ő velem nem megy aludni, csak az apjával. Ígértem fűt-fát, hogy olvasunk az új könyvéből, hogy mesélek traktoros mesét, stb. De nem, nem akart velem aludni. Gábor már épp bevonult a fürdőbe, én meg átvittem Bálintot a szobájába, amikor elkezdődött a jelenet: iszonyatosan elkezdett sírni, kirohant az apjához, én visszavittem a szobába, próbáltam neki megmagyarázni, hogy az apja fürdeni szeretne, hagyjuk már békén. De nem. Megfogtam, hogy megölelgetem egy kicsit, de iszonyatos erővel tépte ki magát a kezeim közül (esküszöm, erősebb nálam!), és közben hörgött, vergődött, sírt, kiabált artikulátlanul. Szabályosan megijedtem. Eddig nem volt gond azzal, hogy én olvasok neki, vagy velem kell aludnia, de most annyira elhatározta, hogy az apjával fog aludni, hogy nem engedett belőle. Gábor vagy 5 percig hallgatta a kiabálást (én közben azon gondolkoztam, hogy egy pohár hideg víz vagy egy kisméretű pofon fogja a gyerekemet visszazökkenteni a való világba), aztán bejött, és mondta, hogy inkább alszik vele, de ezt nem tudja tovább hallgatni. Felvette Bálintot, ő meg úgy nézett le rám, mint egy tömeggyilkosra. Őrület... Igazából nem tudom, ha Gábor nem jön be, mit csinálok vele, vagy meddig tart ez az elmebaj. Valószínűleg -miután az a módszer, hogy az ölembe veszem és megnyugtatom, nem jött be- leöntöm egy pohár vízzel. (Ezt eddig csak egyszer alkalmaztuk, emlékeim szerint nem volt túl hatásos, mert még jobban felhúzta magát... :)  ).

A cumiról és a cumisüvegről sajnos még mindig nem akar lemondani. Eddig nem zavart annyira, de már igencsak elmúlt három éves, és már kicsit unom. Igazság szerint azt várom, hogy szétszakadjon már az a cumi, mert nagyon régóta használjuk. Vettem neki egy olyat, amit tutira nem fog a szájába venni (mert más a kialakítása), és az a terv, hogy miután a kedvence elszakadt, előveszem neki az újat, és azt úgysem fogja használni, így szépen leszokik róla.

Gábor munkát keres továbbra is, mert elege van a munkahelyéből és a fizetéséből, én meg továbbra is nyomom az angolt. Többszázezret hagytam már ott, és rohadtul nem érzek ennyi tudást mögötte, viszont az összes szabadidőmet és pénzemet elviszi. Április 20 körül lesz a nyelvvizsgánk, ha nem megyek át, felkötöm magam, mert már bele vagyok bolondulva. Most is tételt kéne kidolgoznom, de nem bírok nekiállni. Ma voltam laborban, megnézetem a  TSH-mat, mert már bő fél éve nem nézték. Aztán ha majd végre nem kell az angolra költenem, megnézetem a cukromat és inzulinomat is. 

Régen írtam már, de látom, nem is nagyon érdekel senkit a blog... :( Na mindegy. Magamnak írom akkor, úgyis rossz a memóriám.

Mit meséljek? Megvolt a bölcsis szülinapozás, nagyon cuki sünis marcipán volt rajta (négy cukrászdát jártam végig, mire találtam...), kaptunk fényképeket is. Illetve bevittük a fényképezőgépet, és a gondozónénik lefényképezték a csokis szájú gyerekeket. :) Nagyon rendesek voltak, mert nem csak az ünneplésről készítettek képet, hanem egész nap, úgyhogy már van egy kis fogalmunk róla, hogy mit is csinál Bálint a bölcsiben (egyszer csakazértis kiveszek egy nap szabit, és bekéredzkedek hozzájuk játszani!). Kaptunk képet az ebédről, a délutáni játékról, az alvásról is.

A Mikulásvonatot is megnéztük, nagyon jól éreztük magunkat. Elég hideg volt sajnos, kb. -4 fok, de cserébe hatalmas pelyhekben esett a hó Lillafüreden. Eleinte Bálint nem akart felszállni (megijedt a krampuszoktól), de aztán felszálltunk, az ölünkbe ült, és a végén már beszélgetett is a két krampuszlánnyal. Lillafüreden találkoztunk Tigrissel, Doktor Bubóval, a Hupikék Törpikékkel (Bálintnak ők tetszettek a legjobban, talán mert őket ismeri), Pinokkióval, Shrek-kel, Süsüvel. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a színészek, akik beöltöztek, és egész nap ott fagyoskodtak és műsoroztak Lillafüreden, már nem egy forraltbort megihattak aznap...). Csomagot is kapott a Mikulástól, annak nagyon örült, alig várta, hogy kibontsuk, és egész hazafelé úgy szorította a kezében, mint egy kincset. 

Mikulás ünnepség is volt a bölcsiben, mivel Bálinték a "nagyok", ők adták a műsort (három dalt énekeltek a Mikulásnak). Aranyos volt nagyon, nem sírt, pedig arra számítottunk, hogy nem is megy oda a többiekhez, ha lát minket. De végül Viki nénivel együtt átvették a Mikulás-csomagot is. 

Karácsonyi ünnepség is volt, de inkább csak mézeskalács-díszítés, ott nem volt előadás. Sajnos oda mi nem tudtunk elmenni, mert korán kezdődött, de képeket láttam róla, ahogy díszíti (egy másik anyuka FB oldalán). És állítólag a pocakja is megtelt rendesen. :) Nekünk is készített, és nagyon ügyelt rá, hogy a rózsaszín díszítésű az enyém legyen, mert az való a lányoknak. :)

A szobatisztasággal nagyon jól haladunk, Vikiék csodát műveltek vele. A bölcsiben már reggel leveszik róla a pelust, és már alváshoz sem adják rá vissza. Otthon még óvatosak vagyunk, sokszor megyünk bilizni (sőt, tegnap a nagy WC-t is kipróbálta), és alváshoz visszakapja a pelust. De általában szárazon vesszük le róla.

A karácsonyozás és mikulásozás otthon és a rokonságnál már eléggé untatta, a harmadik csomag kibontása után már nem nagyon érdekelte, mit kapott, inkább bújócskázott meg autózott tovább. Sajnos alig van időnk otthon játszani, szóval megunni nem fogja a játékait, az biztos. 

Nagyon gyorsan telnek a hetek, hónapok, épp tegnap nézegettük Gáborral, mennyire nagyfiú már Bálint. Elég vékonydongájú, sokat eszik ugyan (a bölcsiben nem győzik dicsérni, hogy mennyit eszik és nem válogat), de sokat nőtt, és emiatt soványkának tűnik.

A napjaink nagyjából abból állnak, hogy reggel 3/4 7-kor elindulunk a bölcsibe, délután fél 5 körül Gábor megy érte. Én hétfőn és szerdán változatlanul angolon vagyok, de már nem 1/4 7-től, hanem fél 5-től 6:10-ig, így előbb hazaérek (hátránya is van: nem tudok munka és angol között az irodában tanulni, ezért otthon kell mindent megoldanom). Ha a fiúk hazaérnek (vagy néha együtt érünk haza), akkor Bálintnak általában első a mesenézés (cumival, és a két kedvenc plüssével: a varjúval és a kacsával), addig mi pakolászunk, meg vacsit készítünk. Aztán vacsi, kicsi játék, fürdés, alvás. 

Hétvégén meg a szokásos főzés, kirándulás, nagyanyó-és nagyapólátogatás. Múlt szombaton moziban voltunk, pénteken színházba megyünk, aztán itt van még a Sensolite, a fodrász, az angol, a szülői értekezletek, a túlórázás, stb. Nem unatkozunk. Két hete nem takarítottunk, mert egyszerűen nincs rá idő. És ez szörnyű... 

Sajnos az angoltanulás az ellenségemmé vált. Nincs időm semmi másra, mióta középfokúra készülünk. Kemény a tananyag, sok a kidolgoznivaló tétel, a fogalmazásírás, stb. Sokat görcsölök rajta, mert JÓL akarom csinálni, nem csak összecsapni. És mivel jó munkához idő kell, én hajlamos vagyok egyetlen tétel kidolgozásával 4-5 órát is eltölteni (mivel nincs szókincsem és mindent szótáraznom kell). És mikor van erre időm? Péntek délután, szombat délután, vasárnap délután. Nem sok időt tudok Bálinttal tölteni sajnos, a háztartásra meg aztán főleg nem marad. Tornyosul a vasalnivaló, gyűlik a por, Bálint meg csak bújik hozzám reggelente, hogy beszélgessünk. Hiányzom neki, látszik rajta. Dehát ez van. Alig várom az április végét. (Jó lenne benn az irodában is angolozni, de mindig van itt valaki, aki miatt nem merem elővenni...)

A cumiról és a cumisüvegről még mindig nem sikerült leszoknia, bár sokszor iszik pohárból, kulacsból, szívószállal, de ha egyszer kitalálja, hogy ő bizony cumisüveget kér, akkor addig nem nyugszik, amíg azt meg nem kapja. Inkább nem iszik semmit... 

A két cumijából az egyik tegnap beleesett a vécébe. :) Épp az apjával öntötték a WC manónak a biliből a produktumot, amikor cumival a szájában a vécé fölé hajolt, beszélni kezdett, a cumi meg kiesett a szájából, egyesen a vécébe. Így már csak egy cumija van.

A bölcsivezető kitalálta, hogy ha lesz a farsangi ünnepség, csinálnak egy "tábortüzet" vagy ilyesmit a csoport közepén, és mindenki beledobhatja a cumiját, aki még cumizik. Nem rossz ötlet, Bálint is beledobná (a kukába is kidobta már lelkesen egyszer), de este biztos, hogy nagyon keresné. Talán veszünk egy tartalékot, hogy ne törjön össze teljesen a kis lelke. Nem tudom, mi a jobb megoldás. Egyik napról a másikra elvenni, vagy hagyni, hogy maga döntse el, mikor teszi le. Félek, ez még jó darabig nem fog összejönni...

Sajnos elég sokat köhög, így már végső elkeseredésünkben homeopátiás doktornőhöz vittük. Nagyon kedves és meggyőző volt, és iszonyú furcsákat kérdezett. Pl. hogy mennyire volt Bálint kicsi korában "bukós", mennyire szereti az idegen helyzeteket, mennyire anyás, mennyire könnyű vagy nehéz megnyugtatni, ha sír, és pl. hogy a savanyú, édes, vagy sós ízt kedveli-e... Volt még fura kérdése, de nem jegyeztem meg őket. Mindenesetre így teljesen személyre szabottnak érzem a terápiát. 9 féle homeós golyót kaptunk, ebből 3 db száraz köhögésre, 2 db pedig hurutos köhögésre való. A többit állandóan szednünk kell, van, amit csak heti 1x, van, amit két hétig napi 2x. Remélem, bejön.

Hogy a homeopátiát még kiegészítsük, elmentünk vele a Sensolite fényágyba is. Olyan mint egy szolárium, csak polarizált fényt bocsát ki, és állítólag nagyon jó immunerősítő, meg ezen kívül még sok pozitív hatása van. Mielőtt mentünk, két napig beszélgettünk erről vele, hogy ne legyen neki nagyon idegen és fura. Na, ennek ellenére iszonyú balhét rendezett az első alkalommal. Én így ordítani még sosem láttam. Nem engedte magát levetkőztetni, üvöltött, hogy ő oda nem megy be, és ketten alig tudtuk leszedni róla a ruhát, úgy rúgkapált, mint akit akasztani visznek. Hatalmas erő van benne, nem is gondoltam volna. Az sem érdekelte, hogy mi is bemegyünk vele, sőt, az ágyba is be lehet vele feküdni, sőt, kell is. Az sem hatotta meg, hogy én is félig meztelenül ott álltam mellette. Gábor is levetkőzött alsógatyára, mindketten beültünk, és csak így volt hajlandó ő is beülni az ölembe. Szerencsére adtak nekünk játékokat is, két perc múlva már játszott, de addig...! Aztán másodszorra már mosolygott és kereste a játékokat. Azóta nincs gond. 8x10 perces a bérletünk, kíváncsi vagyok, lesz-e valami pozitív hatása.

Bálint hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt egy hónapban. Nem tudom, mit csináltak vele az új csoportban, de jót tett neki. :) Imád mondókázni, énekelni, tornázni, angolozni, rajzolni, festeni, motorozni, kirándulni, rohangálni. Teljesen kinyílt, sőt, néha rá is kell szólni, ami eddig nem volt jellemző. Van egy barátnője, Bogi, vele játszik, eszik, alszik egész nap. 

Most már otthon is lelkesen énekli a bölcsis dalokat (bármiből tud mikrofont gyártani, ezért karácsonyra kap egy igazit -mármint játékot), elmutogatja a mondókákat, és néha egy-egy angol kifejezés is elhagyja a száját. 

Arról nem is beszélve, hogy a bölcsiben délelőttönként órákig nincs rajta pelus, csak kisnadrág. Viki néni javaslatára otthon is kipróbáluk, levetettük a pelenkát, pisilt a bilibe, majd ráadtam egy kisnadrágot. 10 percnyi éneklés és ugrabugrálás után az ölembe ült, és úgy lepisilt, hogy mindketten teljesen át kellett, hogy öltözzünk. Hát, otthon ez így megy. :) 

A bölcsiben sem szól, hogy pisilnie kell, de ott vissza tudja tartani. Vagy inkább az lehet az oka, hogy ott elvan kisnadrágban, hogy alig isznak folyadékot. 1-2 dl a reggelihez, ugyanennyi tízóraira, aztán az ebédhez is, stb. Otthon meg azért jóval többet iszik. Most felfedezte a boltban az ízesített ásványvizeket (szénsavmentes), fél literes kiszerelésben lehet kapni (közvetlenül a KUBU mellett van a polcon...), és azt issza. Ami nem baj, csak annyira ízlik neki, hogy 3 decit is megiszik belőle egyszerre. Így persze, hogy nem marad benn a pisi... 

Egyébként nagyon vidám, jókedvű, élénk, érdeklődő kisfiú. És a héten már három éves lesz! Ennek alkalmából viszünk a bölcsibe csokitortát, sünis marcipánnal (ezt kérte). Vasárnap meg családi buli lesz nagyanyóéknál. LEGO vonatkészletet fog kapni, könyveket, meg egy háromszintes garázst. Lesz mivel játszani, ha jön a hideg és a rossz idő. 

A bölcsiben már nem nagyon viszik ki őket sajnos az udvarra napközben, nem értem, miért. Oké, hogy sárban és esőben nem mennek ki, de ha süt a nap, miért baj, hogy 3-5 fok van?! És sajnos látszik rajta, hogy hiányzik neki, hogy kinn legyen a szabadban, és délután, amikor már sötétben jövünk haza, akkor akarna kinn maradni a bölcsiudvaron a fajátékoknál, meg a játszóteret is töksötétben akarja megnézni. És ott aztán egyáltalán nincs közvilágítás, szóval... 

Nagyanyó megvette a jegyeket a Mikulásvonatra, csak sajnos nem tudta, hogy én dec.14-én pénteken 1/2 5-ig kell, hogy dolgozzak, mert másnap is munkanap van, és hétfői napot kell ledolgozni (amit mi felcserélünk, tehát pénteken lesz hétfő, és szombaton lesz péntek). Szóval a fél 5-ös vonatot csak úgy érem el, ha másfél órával előbb elmegyek haza... Remélem, elengednek. És remélem, Bálintnak tetszeni fog. Minden nap emlegeti. Jó buli, mert szépen ki van világítva a kisvonat, fűtött kocsikban lehet utazni, jönnek-mennek a krampuszok, Lillafüreden pedig előadás lesz, aztán a végén ajándékot is lehet kapni a Mikulástól. Remélem, hogy nem lesz túl hideg, mert úgy nem nagy élmény... És azt hiszem, pelenkázó sincs a környéken sem... :(

A sok szervezés és idegeskedés alatt nagyon vártam már, hogy szeptember 23. legyen, azaz túl legyünk az esküvő napján. :)

Még 21.-én is halálra aggódtuk magunkat, mivel a kozmetikusom cserben hagyott, az ültetőkártyáinkat pedig elcseszte a nyomda, nem is kicsit. De így utólag azt mondom, megérte ennyit szervezni, mert nagyon szép és jó nap volt, köszönet mindenkinek, aki ott volt, és jelenlétével emelte az esemény fényét. :) Mivel képet képtelen vagyok ide feltölteni (értsd: béna vagyok), mindenki nézze meg a Facebook-on. :)

Az esküvő után még két napig Csákváron voltunk, aztán jöttünk is haza, mert kedden újra meló és bölcsi volt napirenden.

A bölcsiben aznap derült ki, hogy mégsem az lesz a gondozónője Bálintnak, aki bemutatkozott nekünk előző héten, és mégsem az lesz a jele, amit már két hete kántáltam Bálint kis agyába, szóval nagy meglepi volt, hogy újra zászló lett a jele, ami legelőször volt, amikor elkezdtük a bölcsit. Már majdnem egy éve, basszus... Hogy megy az idő!

Úgy látjuk, Bálintnál a világon semmilyen törést nem okozott, hogy új minden körülötte (kivéve néhány gyereket, akik szintén az 1-es csoportból kerültek át), nagyon jól érzi magát, igaz, tornázni nem szeret, angolon csak figyel, de nem játsza el a mondókákat, és ráadásul furán néz rám minden új gondozónő, hogy "ez a gyerek miért nem szeret motorozni?!" :) Majd megszokják.

Ráadásul az első nap megkérdezte az új gondozónője (továbbiakban: Viki néni), hogy mikor kell Bálintra pelus, csak alváshoz? Mondtam, hogy nem, nem, mindig, 0-24. Dolgozzon rajta, hogy ez ne így legyen. Nekem már nincs több ötletem. És kezdem elveszíteni a türelmemet... :( Tudom, hogy nem lehet siettetni, csak a dédi múlt héten beleültette a bogarat a fülembe. Azt mondta, vigyük el Bálintot ideggyógyászatra, mert ő a 30 éves óvónői tapasztalatával úgy látja, hogy valami baja van. Nem tudja megfogalmazni, micsoda, inkább mondja meg egy orvos.. Na bumm...

Egyébként megvagyunk, sok a meló, és állítólag nálunk bekamerázzák majd az irodát, szóval munkaidőben nincs több bejegyzés. :)) Vagy inkább:  :((

Szombaton gombafesztiválon voltunk Bükkszentkereszten, imádom azt a települést. Ha sok pénzem lesz, odaköltözöm, hogy senki ne találjon meg.

A rendezvény is nagyon jó volt, rengeteg árus, néznivaló (és vásárolnivaló), sok-sok kaja, de Bálint elég nyűgös volt. Állandóan ölbe kéredzkedett, amit mondjuk meg is tudok érteni, mivel 1 m magasságból tényleg nem lehet látni semmit. Aztán egy órányi nézelődés után csak azt hallgattuk: Anya, menjünk már haza, menjünk el innen! Leültünk vele egy jó kis rétre nézelődni, de mint aki teljesen megkattant, sem enni, sem inni, sem játszani nem akart, sőt, még játékot sem akart választani magának. Csak ült az ölemben. Itthon nyögte ki, hogy őt zavarta a sok ember, és hogy menjünk vissza akkor, amikor nincs ott senki... De egyébként nagyon tetszett neki, mert azóta mindenkinek elmesélte, hogy hol járt, állandóan ez a téma, sőt, esténként gombafesztiválos mesét kell neki mesélni. :)

Vasárnap bábszínházba megyünk (ez lesz az első alkalom), na ott tutira nem lesz sok ember, ma vettem meg a jegyeket, de azt mondta a pénztáros, hogy még minden sorban vagy egy csomó hely, szóval ott nem mondhatja, hogy zavarja a tömeg. Remélem, tetszeni fog neki, varjú is lesz a szereplők között, és azokat imádja.

Az október 23-i hosszú hétvégén megyünk Csákvárra, remélem, tudunk pihenni is, nem csak rohangálni mindenfelé.

A bölcsiben újabb átszervezés történt, így a februári költözködés után most megint új csoportba kerülünk. Annyi különbséggel, hogy most már a gondozónők is újak lesznek...

Történt ugyanis, hogy a bölcsiből viszonylag sok gyerek elment szeptemberben oviba. És  egy helyi önkormányzati rendelet miatt állítólag a kétévesnél idősebb cigánygyerekeket be kell íratni a szülőknek ahhoz, hogy továbbra is kapjanak mittudoménmilyen támogatást. Namármost: a bölcsivezető azt mondta, azonnal ezerrel feltölti az üres helyeket, nehogy elárasszák a cigányok a bölcsit (köszönet érte), úgyhogy nagy hirtelen felvett egy csomó új gyereket, akik az 1-es és a 2-es csoportba kerültek (Bálint az 1-be jár). De mivel a kicsik tényleg kicsik (pár nap múlva visznek beszoktatni egy 9 hónapos picit is), 2 év körüliek, ők még sírnak, nem alszanak, nem esznek, csak rángatják a gondozónénik szoknyáját egész nap, és rengeteget kell velük foglalkozni, ezért úgy döntött a a vezető, hogy az ovi előtt álló gyerekeket beteszik a 3-as csoportba, ahol két új, fiatal -és nagyon lelkes- gondozó is van, és úgymond ovi-előkészítő lesz nekik. Azaz: énekelnek, mondókáznak, tornáznak, angoloznak, táncolnak-zenélnek, kirándulni mennek (gondolom, a játszótérig meg vissza - de az éppen elég), terméseket, leveleket gyűjtenek, és mindig az aktuális évszaknak vagy ünnepnek megfelelő mondókákat, dalokat tanulják, rajzolnak és festenek. Szóval első hallásra tök jó lesz.

Remélem, Bálint jól fogja viselni, hogy nem Margó néni lesz a gondozója, mivel majdnem egy éve vele van egész nap. Bár a többi gondozónőt is, sőt, a takarítót és az élelmezésvezetőt is imádja. :)

A gyerekek pedig mind kortársai lesznek, és ismeri is mindegyiket, így remélem, a szobatisztasággal is gyorsabban fognak haladni. Sok szobatiszta van már közöttük, kíváncsi leszek, Bálint hogy fog a dolgokhoz állni. A jelenlegi csoportban a kicsiket ugye még bőven pelenkázzák, és a gondozónők elmondása szerint a nagyok "visszafejlődtek", a már szobatiszta gyerekek is pelust követelnek, mert látják, hogy a kicsiket pelenkázzák...

Azt mondják, jelenleg a bölcsiben nem tudnak a nagyok pihenni a kicsiktől, de ezt észre is vettük Bálinton, minden este már 1/2 8 körül nagyon fáradt, tegnap is és tegnapelőtt is végigsírta a fürdést és öltözködést. Nagyon lassan nyugszik meg ilyenkor, csak ül az ölemben, szorosan átölel, cumizik, és nem engedi, hogy megmozduljak, csak beszélgetni akar. Nagyon cuki! Biztosan hiányzom is neki, mostanában alig vagyok otthon hétköznap délután. Fodrász, angol, barátnőzés, céges buli, kozmetikus, szemészet, stb. Vagy ha otthon is vagyok, mosás, vasalás, teregetés, takarítás, pakolászás...

Alig várom, hogy véget érjen az angoltanfolyam. Igaz, utána is szeretnék majd tanulni valamit mindenképpen, de kell egy kis szünet majd, mert állandóan úgy érzem, csak rohanok, és nem végzek semmivel. Múlt héten úgy feltornyosult a vasalnivaló, hogy péntek délután 1/2 3-tól este 6-ig vasaltam... :(

Tegnap ellinkeskedtem az angolt, nem mentem el órára. Ugyanis Bálintnak múlt csütörtök óta picit folyik az orra, és picit köhög. Ebből szokott lenni a kruppos roham, meg az asztmás köhögés két héten át, így már az első perctől kezdve tömöm a vitaminokkal, antihisztaminokkal, hörgőtágítóval, meg gyógyteával, gyümölccsel. Mondtam Gábornak, hogy ne vigye ki Ildi nagyiékhoz, inkább hazaviszem Bálintot kúrálni. Mert ha kimennek, és este 8 körül érnek haza (én meg fél 9-kor az angol miatt), akkor nem tudom az összes gyógyszert, vitamint, és homeopátiás szert beletömni fél óra alatt, amíg le nem tesszük aludni, főleg, ha nem eszik már otthon vacsit. Úgyhogy kettesben voltunk, és annyira, de annyira élvezem a vele töltött időt, hogy azt nem tudom elmondani! Nem is tudom, mit érzek ilyenkor, amikor csak úgy beszélgetünk, vagy játszunk. Tényleg létezik az az érzés, hogy "repes a szívem". :)  Állandóan kérdez, és kérdez, és kérdez, és imádok minden hülyeségre válaszolni, mert tudom, hogy azért ilyen okos és értelmes, mert mindig mindent megbeszéltünk vele. És minden érdekli.

Csak egy példa a beszélgetéseinkből:

- Anya, miért fehér ez az autó?

- Mert fehérre festették az autógyárban.

- De miért festették fehérre?

- Mert a gazdája ilyenre kérte.

- Miért kérte ilyenre a gazdája?

- Mert ez a szín tetszik neki.

- De miért ez a szín tetszik neki?

- Mert biztosan nem szereti a sötét színeket.

- Csak a fehéret szereti?

- Igen, biztosan.

- És a sárgát is szereti?

- Azt nem tudom.

- Miért nem tudod?

 :))))

A bölcsiből múlt héten hazaküldték az üzenőfüzetét, olyan büszke voltam rá, amikor olvastam! Azt írták, nagyon okos, cserfes, nagy dumás kisfiú, nagyon jó az étvágya, nem válogat, szépen ül az asztalnál, nem ficánkol; nagyon jól és sokat alszik; szeret a lányokkal a játékkonyhában játszani, de leginkább autózni; és hogy az udvaron általában nem motorozik (velünk sem, amikor csavarogni megyünk), hanem beszélget a gondozókkal.

Remélem, sikerül visszaszorítani a betegséget, mert jövő hét végén esküvőnk lesz... Nem szeretném, ha lebetegedne.

A szobatisztaságról azt olvastam, hogy akkor érik meg az idegrendszere egy gyereknek arra, hogy ténylegesen tudjon szólni, mikor jön a kaka/pisi, amikor képes váltott lábbal felmenni a lépcsőn. Ha ez igaz, még vásárolhatjuk a pelenkát. :) Bár pár napja szinte végig feljött így váltott lábbal (amin nagyon meglepődtem, mert eddig csak az első három lépcsőfokot, többet még akkor sem, ha kértem) de előtte és azóta nem. Én türelmes vagyok. ;)

Az esküvővel kapcsolatban: igazából ma döbbentem rá, hogy milyen közel van. Nagyon sokat szerveztem, intézkedtem, email-eztem, telefonáltam, egyeztettem, és még nincs meg minden, szóval remélem, jó lesz. Csak egy polgári szertartás és egy ebéd lesz, más nem. Még ez is több, mint amire én vágytam, de legyen.

Az egyetlen dolog, amin töröm a fejem, hogy ki és mikor vigye el Bálintot aludni. Mert nagyjából 4 ember van, akivel elalszik (anyósom, anyum, az apja, és én), mi viszont nem hagyhatjuk ott a saját esküvőnket. Mónira bíztam, hadd élvezze ki a keresztanyaságot, remélem, jól meglesznek. Épp ebédidőben kéne aludnia Bálintnak, hát nem tudom, mi lesz belőle. Szívem szerint nem is vinném fel az étterem fölötti szállodai szobába, mert nem fogjuk hallani, ha sír, vagy felébred, 10 percenként meg nem akarnám Mónit ugráltatni, hogy nézzen már rá. Jó lenne, ha elaludna a sportkocsiban, de abban tavaly ősz óta nem aludt, lehet, hogy már nagyon kényelmetlen lenne neki. Passz... Majd megoldjuk.

Ma rendeltem neki egy gyerekágyat Csákvárra, mert ott még mindig a rácsos ágyban alszik, és le sem tudjuk venni róla a rácsot. Remélem, megérkezik az esküvőig.

Na, milyen bőbeszédű lettem. :) Tudnék még írni, de mennem kell a szemészetre... :(

Egy hét nyaralás (és már egy hét meló) után most van egy kis idő írni.

Horvátországban voltunk Ildi nagyiékkal, egy hétig. Odafelé is meg visszafelé is Nagykanizsán aludtunk, nagyon szép szállodában, hatalmas játszótérrel és kerti tóval, irtó hangulatos volt. Bálint részéről akár ott is maradhattunk volna 1 hétig, annyira tetszett neki.

Az utazás hosszú és fárasztó volt, de szerencsére Bálint jól viselte. Amikor már végképp nem tudtunk vele mit kezdeni, mesét nézett a hordozható DVD-n.

A szállás kicsit lepukkant és minimalista volt, de épp elég ahhoz, hogy együnk meg aludjunk. Mást nem nagyon csináltunk az apartmanon belül, amint lehetett, mentünk a tengerpartra. A víz meleg volt és kristálytiszta, az idő napos, de néha túl szeles.

Egyetlen esténk volt, amikor Gáborral kettesben el tudtunk szabadulni, Sibenikbe mentünk csavarogni és vacsorázni.

Minden este "buli" volt az apartmantelepülésen, az animátorok, táncosok, zenekarok műsorát Bálint szinte tátott szájjal, egy hang nélkül nézte végig. Utolsó este volt egy táncos búcsúműsor, Bálint még mindig emlegeti a breaktáncosokat, sőt, lelkesen utánozza is őket.

A vízben úszkálás és pancsolás nagyon tetszett neki, de csak utolsó nap jött rá, hogy őt tényleg fenn tartja a karúszó a vízen, és tényleg nem süllyed el, ami annyira megtetszett neki, hogy megállás nélkül ment a mély víz felé, aztán egyszer csak nem ért már le a lába, és csak tempózott meg rúgkapált a víz alatt, és közben vigyorgott, hogy "Anya, úszom!". :)

Szóval ő rettenetesen élvezte a nyaralást, mindegy, hogy hol voltunk és mit csináltunk, tökéletesen feltalálta magát. Én ugyanazt csináltam, mint otthon, de azért tudtam pihenni is valamennyit.

Bálint nagyon hozzám volt ragadva, ha a tengerben 1 m-es körzetéből kikerültem, már sírt, hogy menjek vissza, ne szökjek el. Enni szinte csak az ölemben volt hajlandó, így amikor étteremben ettünk, csak olyat tudtam rendelni, amit ő is megeszik. Szerencsére nagyon jó volt az étvágya, sőt, néha nekem alig hagyott a tányéron. :)

Vasárnap oldtimer kiállításon voltunk, minden autót kielemeztek az apjával, öröm volt nézni őket. Néha még le is feküdt Bálint az autó mellé, hogy alánézzen. Merthát a motorikája a fontos, meg hogy hol a tankolója és a pótkereke, nem az, hogy piros vagy kék színű. :)

Amivel továbbra is küzdünk, az a szobatisztaság (ha nincs rajta se pelus, se kisgatya, akkor esetleg lepisili a bokrokat, de ha van rajta, nem szól, hogy jön a pisi, és mindig becsurog... A kaka meg abszolút mumus, nem is tud még kakálni pelus nélkül, szabályosan visszatartja - hétvégén kipróbáltuk-, ráadásul nem is szól, hogy kell neki, vagy ha már bekakált...), és a cumiról és cumisüvegről való leszokás. Iszik ő pohárból, ha muszáj, meg kulacsból is, ha olyanja van. De legtöbbször nincs... Inkább már úgy indulunk el otthonról, hogy nem is viszünk cumisüveget, nehogy meglássa, rájöjjön, hogy nálunk van, mert akkor nem hajlandó másból inni (ezt csinálja Ildi nagyiéknál is egy hete.. csak sír addig, amíg cumisüvegbe nem kapja az innivalót).

A szobatisztasságal én nem akarom sürgetni és zaklatni, de egyesek igen... Így most megy a veszekedés, hogy miért nem ül bilire. Azt hiszem, veszek neki egy WC szűkítőt, hátha az jobban tetszik neki. De veszélybe került a januári ovikezdés, nem hiszem, hogy addigra 100%-osan szobatiszta lesz, ha eddig ennyire lassan haladtunk. Engem nem zavar, jobb neki a bölcsiben.

Van egy kis (?) gondunk. Mégpedig a bölcsivel, a többi gyerekkel, az irigységgel, a félősséggel.

Bálint mostanában azt meséli otthon, hogy a bölcsiben őt nem szeretik a gyerekek, hogy bántják, lökdösik, nem engedik maguk közé játszani. Pár hete ráadásul újra visszaszokott a cumizásra is (eddig csak alváshoz és "megnyugváshoz" használtuk), amint hazaér a bölcsiből, szinte ki sem veszi a szájából, úgy kell tőle kikönyörögni, játék közben is megállás nélkül cumizik. Szerintem ha lehetne enni cumival, azt is eljátszaná...

Ma reggel pedig, amint beértünk a bölcsibe, majdnem sírt, és azt mondta, menjünk haza. :( Ilyet ő még sose mondott. A cumit is alig tudtam elvenni tőle, hogy a szekrényébe tegyem, mert a csoportban elkeverik.

A gondozónőket nagyon szereti, ők is imádják (talán azért, mert sosincs vele semmi gond), alig várják reggelente, hogy beérjünk, már veszik az ölükbe, puszilgatják, viszik játszani. Mesélték is, hogy napközben Bálint sokszor odamegy hozzájuk, beszélget velük, de a gyerekek társaságát nem keresi, valószínűleg a rossz tapasztalatai miatt.

Mostanában ráadásul elképesztően irigy, vagy nem is tudom, minek nevezzem ezt. Senkinek semmit nem akar megmutatni, kölcsönadni meg főleg nem. Tudom, hogy volt rossz tapasztalata, és hogy elég kemény gyerekekkel van körülvéve. És hogy a bölcsiben senki nem védi meg, ha odamegy egy gyerek és elvesz tőle valamit, magának kellene megvédeni magát. De ha én ott vagyok, akkor iszonyú balhét rendez.

Múlt héten épp a ház előtt jártunk a tologatós sárkánnyal, amikor ő elkezdett botokkal játszani, én meg addig a sárkánnyal a kezemben leültem a padra. Már messziről látta Bálint, hogy Eszterkéék az anyukájával jönnek az utcán, és már láttam rajta, hogy jön felém, és fogja erősen a sárkányát, közben pedig szuggerálja a kiscsajt, hogy "nehogy ide merj jönni elvenni a játékomat!".  Persze Eszterke meglátta a sárkányt, levágódott a motorról, és már vitte is egy körre, én meg mondtam Bálintnak, hogy te eddig is csak botoztál, nem a sárkánnyal játszottál, hagyjuk most Esztert egy kicsit, had próbálja ki. Totál kiborult, hogy az az övé, vegyük el tőle, és menjünk haza.

Pár perc múlva Eszter anyja elvette a kiscsajtól a sárkányt (mert magától nem akarta visszaadni), visszahozta nekem, addigra Bálint már sírt, az ölembe kapaszkodott fel, és erősen fogta a sárkányt. Eszterkének több se kellett, úgy kirántotta a kezünkből, hogy csak néztem, mekkora erő van egy ilyen pici gyerekben. Na, akkor Bálint azért sírt, de rettenetesen, mert elvették a sárkányát, Eszter pedig azért, mert az anyja meg tőle vette el. Kínunkban ott ültünk a padon az anyjával, és röhögtünk, mert igazából vicces volt a dolog, csak nem ennek a két porontynak. Bálint már nagyon kivolt, ezért elvettük Esztertől a sárkányt, és hazamentünk gyorsan. A lépcsőn felfelé csak azt hajtogatta Bálint, hogy "most már itthon vagyunk, bezártuk az ajtót, ide Eszter nem tud jönni". Nagyon sajnáltam szegénykémet...

Olyan eset is volt, kb. két hete, hogy a játszótéren voltunk már vagy fél órája, és odajött Bianka (Bálint csoporttársa) és az anyukája is. Mivel Bibi elég mozgékony csajszi, jöttek-mentek a játszótéren, hol hintáztak, hol csúszdáztak. Kérdeztem Bálintot, hogy menjünk-e Bibiékkel, de nem akart. Egy idő után mégis a hintánál kötöttünk ki mindnyájan, és Bálint is hintázni akart. Nagyon tetszett neki, hogy Bibivel együtt hintázik, akkor láttam rajta, hogy kezd feloldódni. Bibi kiszállt a hintából, és megkérdezték, hogy megnézhetik-e Bálint labdáját. Hihetetlen dolog történt, Bálint mosolyogva azt mondta: igen! Utána kiszállt ő is a hintából, és szép lassan, bizonytalanul elindult Bibiék után. Ilyen is ritkán van, hogy ő csatlakozik magától egy másik gyerekhez, de én mindenesetre nagyon örültem neki, mert addig is végre tudtam beszélgetni az anyukájával. :) Biztattuk is Bálintot, hogy nyugodtan menj Bibi után, nézd meg, mit csinál. Kb. két perc múlva egy fa alatt állva egyszercsak Bibi megfordult és minden ok nélkül félrelökte Bálintot, aztán meg állt, és várta a reakcióját. Bálint nézte egy kicsit, hogy ezt most ő miért kapta, és jött vissza hozzám, hogy Bibi meglökte. Az anyja persze nem győzött elnézést kérni, meg mesélte, hogy Bibi sajnos ilyen... Utána alig tudtam megint rávenni Bálintot, hogy menjen nyugodtan vissza, Bibi csak "véletlenül" lökte meg. 

Utána már semmi attrocitás nem érte, nagyon édesen elvoltak, Bálint faleveleket szedett a földről, csigákat kerestek az árokban, hangyákat a fán, és bementek egy néni kiskertjébe is a lépcsőház előtt. Bálint annyira jól érezte magát, szabályosan kivirult a tudattól, hogy ő most egy másik gyerekkel milyen jól elvan. Haza sem akart menni, merthogy "nekik még dolguk van". :)  Otthon is lelkesen mesélte vacsi meg fürdés közben, hogy falevelet szedett Bibinek, és Bibi megköszönte. Ez neki hatalmas élmény volt, láttam rajta. Nekem meg főleg, mert ilyen még nemigazán volt, hogy így felvegye a kapcsolatot egy másik gyerekkel.

Azt hittem, így marad, de valamiért kb. 2-3 hete fél a gyerekektől. Volt olyan, hogy a bölcsibe menet egy kisfiú kb. 20 méterrel mögöttünk motorozott a bölcsi felé, Bálint meglátta, és úgy megrettent, hogy az ölembe kéredzkedett. Ma reggel is jött ugyanez a kisfiú, akkor mi már a bejáratnál jártunk, és B megkérdezte, hogy "ugye Jocó másik csoportba jár, nem jön most ide?".

Tudom én, hogy ő mindig kicsit más volt, nem olyan szeleburdi, rohangálós gyerek. Inkább csendes megfigyelő volt, aki akkor oldódott fel, amikor jól felmérte a terepet. Tavaly is tavasztól őszig ült a homokozóban vagy a padon, és nézte a többieket. Akkor még nem érdekelte, hogy valaki elkéri/elveszi a játékait. De ő soha, senkitől, semmit nem vett el, még akkor sem, ha odahozták neki, hogy próbálja ki. Sosem kereste a gyerekek társaságát, még akkor sem csatlakozott hozzájuk, amikor hívták magukkal.

Most aggódom, mert szerintem nem érzi jól magát a bölcsiben. :( És mivel már többször mondta, hogy őt fellökik a gyerekek, kínomban és kétségbeesésemben azt mondtam neki, hogy lökjön vissza. De tényleg. Ha látják, hogy ő is erős, és vissza tud lökni, többet nem bántják. Nem volt jobb ötletem. De mivel nem olyan az alaptermészete, szerintem nem fog visszalökni. Ha igen... hát szerintem azzal jót tesz magának. Mert ha ilyen félénk, visszahúzódó marad, akkor ő lesz a "gyenge láncszem", akit lehet bántani, lökdösni. És nagyon nehéz élete lesz, nem fogja soha sehol jól érezni magát, pl. osztálykirándulásokon, ovis-iskolás előadásokon. Nagyon rossz úgy ülnöm az irodában, hogy tudom, hogy nem érzi jól magát a bölcsiben, és hogy bántják.

Nagyon remélem, hogy csak eltúlzom a dolgot, és hogy a gyerek fantáziája volt nagyobb és felnagyítja a dolgokat. De ehhez beszélnem kell a gondozónőjével. Viszont nem akarok úgy beszélni erről, hogy Bálint is ott van. Az viszont szinte kivitelezhetetlen, mert amint meglát, jön hozzám. Az anyák napján is ezt csinálta.

Kinn volt az ünnepség az udvaron, ott motoroztak meg játszottak a gyerekek, az anyukák meg ott gyülekeztek körülöttük. Bálint amint meglátott, a kezembe nyomta a motorját, hogy tegyük be a helyére. Hiába parkolta le szép sorban minden gyerek az udvaron, ő addig sírt, amíg be nem mentem vele a csoportba, és oda le nem tettük a motorját.

Utána visszamentünk az udvarra, már a legtöbb gyerek a gondozónők kezét fogta és elkezdték az anyák napi éneklést meg mondókázást. Mondom Bálintnak, hogy menj oda Margó nénihez, fogd meg az ő kezét, vagy valamelyik másik gyerekét, és mondd te is verset, amit tanultatok. De nem akarta. Le akartam tenni az ölemből, de azt sem akarta, csak kapaszkodott belém. (Szerencsére jó pár gyerek volt így, aki az anyja nyakában vagy ölében lógott).

Amikor végeztek a gyerekek a mondókázással, Margó néni mondta, hogy osszuk ki az anyukáknak az ajándékokat, és akkor végre le tudtam tenni Bálintot, odaszaladt Margó nénihez, és hozta nekem vissza az ajándékot. Utána még pogácsáztunk, teáztunk, és mikor jóllakott :), mondta, hogy most már mehetünk haza.

Hát ilyen az én gyerekem. Sose lesz a társaság középpontja, az már bizonyos. De nagyon sajnálnám, ha egész életében ennyire elkerülné a korabélieket.