Van egy kis (?) gondunk. Mégpedig a bölcsivel, a többi gyerekkel, az irigységgel, a félősséggel.
Bálint mostanában azt meséli otthon, hogy a bölcsiben őt nem szeretik a gyerekek, hogy bántják, lökdösik, nem engedik maguk közé játszani. Pár hete ráadásul újra visszaszokott a cumizásra is (eddig csak alváshoz és "megnyugváshoz" használtuk), amint hazaér a bölcsiből, szinte ki sem veszi a szájából, úgy kell tőle kikönyörögni, játék közben is megállás nélkül cumizik. Szerintem ha lehetne enni cumival, azt is eljátszaná...
Ma reggel pedig, amint beértünk a bölcsibe, majdnem sírt, és azt mondta, menjünk haza. :( Ilyet ő még sose mondott. A cumit is alig tudtam elvenni tőle, hogy a szekrényébe tegyem, mert a csoportban elkeverik.
A gondozónőket nagyon szereti, ők is imádják (talán azért, mert sosincs vele semmi gond), alig várják reggelente, hogy beérjünk, már veszik az ölükbe, puszilgatják, viszik játszani. Mesélték is, hogy napközben Bálint sokszor odamegy hozzájuk, beszélget velük, de a gyerekek társaságát nem keresi, valószínűleg a rossz tapasztalatai miatt.
Mostanában ráadásul elképesztően irigy, vagy nem is tudom, minek nevezzem ezt. Senkinek semmit nem akar megmutatni, kölcsönadni meg főleg nem. Tudom, hogy volt rossz tapasztalata, és hogy elég kemény gyerekekkel van körülvéve. És hogy a bölcsiben senki nem védi meg, ha odamegy egy gyerek és elvesz tőle valamit, magának kellene megvédeni magát. De ha én ott vagyok, akkor iszonyú balhét rendez.
Múlt héten épp a ház előtt jártunk a tologatós sárkánnyal, amikor ő elkezdett botokkal játszani, én meg addig a sárkánnyal a kezemben leültem a padra. Már messziről látta Bálint, hogy Eszterkéék az anyukájával jönnek az utcán, és már láttam rajta, hogy jön felém, és fogja erősen a sárkányát, közben pedig szuggerálja a kiscsajt, hogy "nehogy ide merj jönni elvenni a játékomat!". Persze Eszterke meglátta a sárkányt, levágódott a motorról, és már vitte is egy körre, én meg mondtam Bálintnak, hogy te eddig is csak botoztál, nem a sárkánnyal játszottál, hagyjuk most Esztert egy kicsit, had próbálja ki. Totál kiborult, hogy az az övé, vegyük el tőle, és menjünk haza.
Pár perc múlva Eszter anyja elvette a kiscsajtól a sárkányt (mert magától nem akarta visszaadni), visszahozta nekem, addigra Bálint már sírt, az ölembe kapaszkodott fel, és erősen fogta a sárkányt. Eszterkének több se kellett, úgy kirántotta a kezünkből, hogy csak néztem, mekkora erő van egy ilyen pici gyerekben. Na, akkor Bálint azért sírt, de rettenetesen, mert elvették a sárkányát, Eszter pedig azért, mert az anyja meg tőle vette el. Kínunkban ott ültünk a padon az anyjával, és röhögtünk, mert igazából vicces volt a dolog, csak nem ennek a két porontynak. Bálint már nagyon kivolt, ezért elvettük Esztertől a sárkányt, és hazamentünk gyorsan. A lépcsőn felfelé csak azt hajtogatta Bálint, hogy "most már itthon vagyunk, bezártuk az ajtót, ide Eszter nem tud jönni". Nagyon sajnáltam szegénykémet...
Olyan eset is volt, kb. két hete, hogy a játszótéren voltunk már vagy fél órája, és odajött Bianka (Bálint csoporttársa) és az anyukája is. Mivel Bibi elég mozgékony csajszi, jöttek-mentek a játszótéren, hol hintáztak, hol csúszdáztak. Kérdeztem Bálintot, hogy menjünk-e Bibiékkel, de nem akart. Egy idő után mégis a hintánál kötöttünk ki mindnyájan, és Bálint is hintázni akart. Nagyon tetszett neki, hogy Bibivel együtt hintázik, akkor láttam rajta, hogy kezd feloldódni. Bibi kiszállt a hintából, és megkérdezték, hogy megnézhetik-e Bálint labdáját. Hihetetlen dolog történt, Bálint mosolyogva azt mondta: igen! Utána kiszállt ő is a hintából, és szép lassan, bizonytalanul elindult Bibiék után. Ilyen is ritkán van, hogy ő csatlakozik magától egy másik gyerekhez, de én mindenesetre nagyon örültem neki, mert addig is végre tudtam beszélgetni az anyukájával. :) Biztattuk is Bálintot, hogy nyugodtan menj Bibi után, nézd meg, mit csinál. Kb. két perc múlva egy fa alatt állva egyszercsak Bibi megfordult és minden ok nélkül félrelökte Bálintot, aztán meg állt, és várta a reakcióját. Bálint nézte egy kicsit, hogy ezt most ő miért kapta, és jött vissza hozzám, hogy Bibi meglökte. Az anyja persze nem győzött elnézést kérni, meg mesélte, hogy Bibi sajnos ilyen... Utána alig tudtam megint rávenni Bálintot, hogy menjen nyugodtan vissza, Bibi csak "véletlenül" lökte meg.
Utána már semmi attrocitás nem érte, nagyon édesen elvoltak, Bálint faleveleket szedett a földről, csigákat kerestek az árokban, hangyákat a fán, és bementek egy néni kiskertjébe is a lépcsőház előtt. Bálint annyira jól érezte magát, szabályosan kivirult a tudattól, hogy ő most egy másik gyerekkel milyen jól elvan. Haza sem akart menni, merthogy "nekik még dolguk van". :) Otthon is lelkesen mesélte vacsi meg fürdés közben, hogy falevelet szedett Bibinek, és Bibi megköszönte. Ez neki hatalmas élmény volt, láttam rajta. Nekem meg főleg, mert ilyen még nemigazán volt, hogy így felvegye a kapcsolatot egy másik gyerekkel.
Azt hittem, így marad, de valamiért kb. 2-3 hete fél a gyerekektől. Volt olyan, hogy a bölcsibe menet egy kisfiú kb. 20 méterrel mögöttünk motorozott a bölcsi felé, Bálint meglátta, és úgy megrettent, hogy az ölembe kéredzkedett. Ma reggel is jött ugyanez a kisfiú, akkor mi már a bejáratnál jártunk, és B megkérdezte, hogy "ugye Jocó másik csoportba jár, nem jön most ide?".
Tudom én, hogy ő mindig kicsit más volt, nem olyan szeleburdi, rohangálós gyerek. Inkább csendes megfigyelő volt, aki akkor oldódott fel, amikor jól felmérte a terepet. Tavaly is tavasztól őszig ült a homokozóban vagy a padon, és nézte a többieket. Akkor még nem érdekelte, hogy valaki elkéri/elveszi a játékait. De ő soha, senkitől, semmit nem vett el, még akkor sem, ha odahozták neki, hogy próbálja ki. Sosem kereste a gyerekek társaságát, még akkor sem csatlakozott hozzájuk, amikor hívták magukkal.
Most aggódom, mert szerintem nem érzi jól magát a bölcsiben. :( És mivel már többször mondta, hogy őt fellökik a gyerekek, kínomban és kétségbeesésemben azt mondtam neki, hogy lökjön vissza. De tényleg. Ha látják, hogy ő is erős, és vissza tud lökni, többet nem bántják. Nem volt jobb ötletem. De mivel nem olyan az alaptermészete, szerintem nem fog visszalökni. Ha igen... hát szerintem azzal jót tesz magának. Mert ha ilyen félénk, visszahúzódó marad, akkor ő lesz a "gyenge láncszem", akit lehet bántani, lökdösni. És nagyon nehéz élete lesz, nem fogja soha sehol jól érezni magát, pl. osztálykirándulásokon, ovis-iskolás előadásokon. Nagyon rossz úgy ülnöm az irodában, hogy tudom, hogy nem érzi jól magát a bölcsiben, és hogy bántják.
Nagyon remélem, hogy csak eltúlzom a dolgot, és hogy a gyerek fantáziája volt nagyobb és felnagyítja a dolgokat. De ehhez beszélnem kell a gondozónőjével. Viszont nem akarok úgy beszélni erről, hogy Bálint is ott van. Az viszont szinte kivitelezhetetlen, mert amint meglát, jön hozzám. Az anyák napján is ezt csinálta.
Kinn volt az ünnepség az udvaron, ott motoroztak meg játszottak a gyerekek, az anyukák meg ott gyülekeztek körülöttük. Bálint amint meglátott, a kezembe nyomta a motorját, hogy tegyük be a helyére. Hiába parkolta le szép sorban minden gyerek az udvaron, ő addig sírt, amíg be nem mentem vele a csoportba, és oda le nem tettük a motorját.
Utána visszamentünk az udvarra, már a legtöbb gyerek a gondozónők kezét fogta és elkezdték az anyák napi éneklést meg mondókázást. Mondom Bálintnak, hogy menj oda Margó nénihez, fogd meg az ő kezét, vagy valamelyik másik gyerekét, és mondd te is verset, amit tanultatok. De nem akarta. Le akartam tenni az ölemből, de azt sem akarta, csak kapaszkodott belém. (Szerencsére jó pár gyerek volt így, aki az anyja nyakában vagy ölében lógott).
Amikor végeztek a gyerekek a mondókázással, Margó néni mondta, hogy osszuk ki az anyukáknak az ajándékokat, és akkor végre le tudtam tenni Bálintot, odaszaladt Margó nénihez, és hozta nekem vissza az ajándékot. Utána még pogácsáztunk, teáztunk, és mikor jóllakott :), mondta, hogy most már mehetünk haza.
Hát ilyen az én gyerekem. Sose lesz a társaság középpontja, az már bizonyos. De nagyon sajnálnám, ha egész életében ennyire elkerülné a korabélieket.
