Megtörtént a beiratkozás a bölcsibe. Illetve először szeptember elején a nyílt nap. Rengeteg érdeklődő volt, a bölcsi vezetője sem volt felkészülve ilyen dömpingre, feleannyi széket tettek ki az anyukáknak, mint amennyire szükség lett volna. Sok-sok gyerek és szülő egy kupacon, alig vártam, hogy vége legyen. Bálint nagyon édes volt, a 20 perces "előadás" alatt egy ideig mellettem álldogált, aztán odament a szőnyegre a gyerekek közé, de nem maradt ott velük játszani, hanem az én kezembe nyomkodta, amit talált, és ott játszott velük a lábam mellett.
A vezetőtől nem sokmindent tudtunk meg, igazából "el akarta adni" magát és a bölcsit is, ami elég fárasztó volt. Pár mondatot elejtett a beszoktatásról meg a szobatisztaságról, aztán azt mondta, meg lehet nézni a csoportokat, meg lehet ismerkedni a dadusokkal. Igen ám, de három csoport van a bölcsiben, és fél óra múlva zártak (és ezt el is mondták), szóval egyetlen helyiséget néztünk meg és egyetlen dadust ismertünk meg. Rögtön szimpatikus volt az egész, a szobák, a játékok, az öltöző, és az új udvari játékok is - favonat, faházikó, homokozó. (Eddig állítólag semmi nem volt az udvaron. Én nem tudom, sose jártam ott.)
(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy összesen egyetlen órát töltöttünk a bölcsiben, kb. 3 db játékot fogott meg Bálint, amint kijöttünk, ezerrel törölgettem a kezét, ennek ellenére három nap múlva náthás volt és iszonyatosan köhögött. A Brocho-vaxom kúra 4. napján... Bő egy hétbe telt, mire elmúlt az a makacs orrfolyása... Mi lesz itt később?! Bele sem merek gondolni.)
Pár nap múlva felhívtam a bölcsit, hogy akkor november végétől beíratnám a 3.csoportba, azt mondták, menjünk be pár nap múlva iratokkal, és elintézzük. Igazából trükközni akartam egy kicsit, jóval előbb beíratni Bálintot, mint ahogy nekem elkezdene pörögni a felhalmozódott szabadságom a munkahelyen, de nem nagyon tudok csalni, így végül úgy döntöttünk, december 5-től kezdjük a beszoktatást. Ami állítólag úgy működik, hogy első nap reggel 9-kor bemegyünk, és játszunk ott egy órát (én is). Másnap már két órát maradunk, és ott tízóraizunk. Harmadik nap én kínálom meg az ebéddel. Ha elfogadja, és minden rendben, negyedik-ötödik napon már megpróbáljuk ott altatni. Nagyon kíváncsi leszek...
Kicsit félek a dologtól, több okból is. Egyrészt azért, mert Bálinton soha nem láttam még hajlandóságot más gyerekkel megismerkedni. (Nem játszani, azt nem várom el tőle, tudom, hogy még nem egymással, hanem egymás mellett játszanak. Csak egy minimális érdeklődést bármelyik gyerek felé.) Pedig nem mondhatni, hogy be van zárva a lakásba, és csak minket lát 0-24, mert április óta minden áldott nap a játszótéren voltunk. De soha nem érdekelte egyetlen gyerek sem. Nem ment oda hozzájuk, nem kezdeményezett, nem érdekelte, hogy mit csinálnak, mivel játszanak, ha pl. Ádám elrohant hintázni vagy csúszdázni, ő sosem rohant utána. Nem akarta senkitől elvenni/kölcsönkérni a játékát, bőven elég volt neki, hogy messziről szemlélődik. Én még ilyen gyereket nem láttam. Illetve egy hasonló kisfiú még van, ő is csendes, nyugodt gyerek, és érdekes módon vele egész jól elvan Bálint.
A többi gyerek megállás nélkül jön-megy a játszótéren, rohangálnak, libikókáznak, elveszik egymástól a játékot, összeülnek egy kupacban a homokozó közepén és formákat készítenek, autókat meg dömpereket tologatnak, alig várják, hogy rájuk kerüljön a sor a csúszdán, köveket gyűjtenek, krétáznak, stb., Bálint meg szinte semmit nem hajlandó csinálni a játszótéren. És ez ment egész nyáron. Nagyon ritkán sikerült rávennem a csúszdázásra, homokozásra, krétázásra. Nekem csak annyiból volt rossz, hogy szívesen beszélgettem volna az anyukákkal, de mivel Bálint velem akart csinálni mindent, így nem sok lehetőségem volt erre. Többször próbáltam rábeszélni, odacsalni a többi gyerek közé, de pl. a játékaikat is csak akkor nézte meg, ha ők arrébb mentek.
A másik ok, ami miatt aggódom, hogy Bálint nem issza meg sem a vizet, sem a kakaót. Viszont egész nap iszik, elég sokat. Namármost a bölcsiben nem valószínű, hogy az ebéd utáni víz helyett szörpöt vagy gyümölcslevet adnának neki, még akkor sem, ha vinnék be neki, mert akkor a többi gyerek is azt akarna inni. Így viszont nem tudom, fog-e inni bármit is egész nap. A reggelihez sokszor jár kakaó, azt sem issza meg, bárhogy próbálkozom. Vettem bolti kakaót is, hátha az jobban ízlik neki, mint az általam készített Bedeco. De nem. A madártejet sem issza meg. A tejet sem. :(
A bölcsiben tízóraira kapnak teát vagy gyümölcslevet, azt meg fogja inni. (Bár töményen még sose kapott gyümölcslevet, szó szerint a vizet higítom neki almalével, körtelével, stb.)
A harmadik félelmem a pohárból ivás. Arra se nagyon hajlandó. Még szívószállal sem. Fura egy gyerekem van. :) A cumisüveget imádja még mindig, bár napközben ha megyünk valahova, csak kulacsban viszek neki, azt már megszokta, hogy cumisüveg csak lakáson belül van. De itthon aztán kiköveteli! Mondhatok én bármit, hogy elszakadt a cumija, hogy kidobtuk, hogy ki kell mosni, hogy nem találom, stb., addig sír, amíg nem kap cumisüvegből inni. Alvás előtt megértem, és adom is neki, de jó lenne, ha napközben inna pohárból vagy szívószállal. Direkt hoztunk neki még pár hónappal ezelőtt a moziból egy Verdás nagy poharat, autó van a tetején, és szívószálat kell beletenni, egyébként kupak van a tetején. Azt hittük, ez a pohár majd lenyűgözi, de nem... :(
Szóval nagyon kíváncsi leszek, hogy hogy fogja érezni magát a sok-sok gyerek között. Hogy fogja hagyni, hogy idegenek pelenkázzák, etessék, altassák. Tudom, hogy meg kell tanulnia szocializálódni, meg hogy nem csak apa és anya létezik, de nehéz. Nekem sokkal nehezebb lesz ez az egész, mint Bálintnak, főleg, ha reggelente sírni fog utánam. Hát abba tutira belepusztulok. Hazajövök én is bőgni. :(
Annak örülök, hogy -ha Jóistenke megsegít-, még bölcsikezdés után jó pár hétig itthon leszek. Magammal is tudok foglalkozni, meg ha Bálint betegeskedik, akkor főleg jó, ha itthon leszek. Próbálom arra trenírozni az agyam, hogy nem lesz beteg, semmi gond nem lesz, hatásos a Broncho-vaxom kúra, meg kap még propoliszt, mézet, echinacea-t, C-vitamint, immunerősítő teát, szóval én mindent megteszek. :)
Sajnos a hűvös idő miatt ottkinn már egyre jobban unatkozunk. Megmondom őszintén, én már augusztus magasságában beleuntam a játszóterezésbe, néha fizikai fájdalmat okozott, mikor odamentünk. Még ha láttam volna rajta, hogy élvezi, és szeret ott lenni, könnyebb lett volna, de mivel őt sem érdekelte ott általában semmi, hát így ketten szenvedtünk. Most sem jobb a helyzet, max. motorozni megyünk, vagy bicóval eltolom másik játszótérre egy kicsit messzebb, de kedden pl. olyan jelenetet rendezett ott, hogy már ahhoz sincs lelkierőm. (Konkrétan nem volt hajlandó leszállni a bicikliről, amint meglátta a játszóteret, erélyesen kiabálta, hogy ne menjünk oda, nem akar játszani a gyerekekkel, nem akar leveleket szedni a csomagtartóba, és nem akar sem mászókázni, sem csúszdázni...). Tegnap már csak úgy tudtam rávenni, hogy kimenjünk a levegőre, hogy levittük a műanyag palackokat a szelektív gyűjtőbe. Talán jobb is lesz, ha ma egész nap esni fog... Itthon ugyanis nagyon édesen eljátszik egyedül is, az a lényeg, hogy itt legyen vele valaki a szobában, nekünk nem fontos bekapcsolódnunk a játékba. Nagyon szeret a tűzoltóautóval játszani, a vonatsínt összerakni és vonatozni, és megtaláltuk pár hete azt a játékot is, amit még tavaly aug-ban kapott a keresztelőjére Gábor keresztapjáéktól, az most nagyon nagy kedvenc. Három utánfutós autó (mindegyik szállít valamit) + egy terepszőnyeg. Jó dolog. :)
Egyre akaratosabb és önállóbb, egyedül eszik, amit csak tud (a levest is, bár a szájába nem sok minden kerül belőle :) ), és már próbál egyedül öltözni is.
Az öltöztetés és pelusozás (ja, és az altatás) manapság nagyon nehezen megy, pár napja mintha megkattant volna. Amint megyünk vele a pelenkázó felé, azonnal a nyakunkba kapaszkodik, és sír, hogy ne öltözzünk, ne pelusozzunk. Nem tudom, mi történt vele, de három ember kevés lenne néha lefogni, annyira sír, tekergőzik, rugdalózik, összezárja a lábát. Tegnap reggel szerintem legalább negyed óra volt csak a pelusozás, már nagyon mérges voltam rá, hogy nem tudom ráadni sem a pelust, sem a ruhát. És mivel egyedül voltam, megpróbáltam kézzel-lábbal lefogni, tele lett a lába piros folttal meg karmolással. Sehogy sem tudtam megnyugtatni, amint felvettem, beleakaszkodott a nyakamba, és lepisilt. :( Ha ez a dackorszak, akkor nehéz idők következnek... (Egyébként azóta ilyen sírós, nyűgös, mióta múlt héten Ildi nagyiéknál elesett kinn az erkélyen, és nagyon beütötte hátul a fejét, még három napig alig tudtam utána pelusozni meg öltöztetni, mert nem tudott a hátán feküdni, pont ott volt a púp a fején, puha párnát tettem a feje alá, hogy kicsit kevésbé fájjon neki...
Mára ennyi, majd még írok.
