Bálintka nyűgös, nem kicsit. Ezért én is nyűgös vagyok, de leginkább türelmetlen. Lehet, hogy a melegfront az oka, de lehet, hogy a foga is jön, bár nem látom semmi jelét a nyáladzáson kívül, ami viszont nála állandónak mondható. Egész álló nap rajtam lóg, amint elmozdulok mellőle, sírva rohan utánam, mint akit örökre magára hagytak; ha pisilni megyek, nyöszörögve döngeti a vécéajtót. Ha a gép elé ülök -mint ahogy most is-, jobb esetben egyméteres körzetemben ül és próbálja magát elfoglalni, rosszabb esetben a nadrágomba kapaszkodik, és fájdalmas arckifejezéssel próbálja elérni, hogy felvegyem az ölembe.
Mert persze ha az ölemben van, vagy a földön ülök, és ő körülöttem van, semmi gondja nincs (nem is fontos, hogy én is aktívan részt vegyek a játékban, elég, ha ott ülök). Imád segíteni a konyhában (bár most már bajban van, mert miután nem bírtam tovább idegekkel, hogy folyton a WD40-nel, a higítóval, az étolajos flakonnal, növénytáppal, és cipőbox-szal a kezében szaladgál, elzártuk az összes szekrényt, nem tudja kinyitni, így csak az kerül a kezébe, amit én adok neki), a mosógépet tegnap egyedül bepakolta :) (kivette a szennyestartóból az apukája alsógatyáját és zokniját, és egyenesen a mosógépbe tette), szeret a portörlővel tevékenykedni, ilyenkor teljesen jól elvan. A gond akkor kezdődik, amikor önálló foglalkozásnak kéne következni.
Utánanéztem, hogy én rontottam-e el valamit, vagy másnak a gyereke is ilyen, és kicsit megnyugodtam. Találtam jó sok fórumot, szakértői hozzászólást is, és jelentem, nem vagyunk egyedül ezzel a problémával, ha egyáltalán lehet ezt annak nevezni. Annyiban probléma számomra, hogy igenis szeretnék magammal is foglalkozni egy kicsit. Na nem egy nagy kád habfürdős vízbe szeretnék befeküdni, amíg Bálint szépen elfoglalja magát, hanem apróságokra gondolok, ami tényleg max. negyed órát vesz igénybe. Mint pl. a körömvágás és festés, egy email vagy blogbejegyzés megírása, mosogatás, stb. Amihez Bálintra nincs szükség, mert nem tud közreműködni, viszont jó lenne úgy elvégezni, hogy nem lóg rajtam sírva, hogy vegyem fel. Hát, nehéz... De tényleg örülök, hogy találtam sorstársakat, azokat a topikokat mintha én írtam volna. (Lehet, hogy hülyeség, de megoldás lehetne, ha lenne egy pici ajtó, amit be tudnék csukni magam mögött, hogy ő a szobában maradjon, amíg én 5 percig a konyhában vagy a fürdőben vagyok. Egy idő után megszokná, az tuti.)
És hogy mik voltak a fórumokon a tanulságok, tapasztalatok? Majd elmúlik... És hogy nem csak az a gyerek ilyen, akivel "túl sokat" foglalkoztak, hanem az is, akivel kevesebbet, mint ahogy igényelte volna picinek. Én úgy gondoltam, egy gyerekkel nem lehet túl sokat foglalkozni, hiszen azért ilyen értelmes és okos (amit imádok -tényleg, mintha egyenlő felek lennénk), mert folyton velem volt, mindenbe beavattam, beszéltem hozzá megállás nélkül.
Beiratkoztam angolra is, illetve még csak felhívtam a nyelviskolát, érdeklődtem, hogy újrakezdő csoportjuk van-e, lesz-e mostanában, azt tanácsolták, töltsem ki a honlapjukon a szintfelmérőt, kiértékelik, és megálmodják, hogy hova tudnának betenni (egy kezdő angol csoportba, akik már esetleg olyan szinten vannak, mint én), vagy várni kell egy újrakezdőre. Úgyhogy pár napja elővettem a tavalyelőtti könyveimet (úristen, most esik le, hogy már majdnem két éve abbahagytam! Hogy rohan az idő!), szépen felzárkóztatom magam, és úgy töltöm ki a tesztet, nehogy a jelenlegi tudásom (=mindent elfelejtettem) alapján egy kezdőbe tegyenek, mert azért én nem adok ki újra pénzt.
Illetve csak felzárkóztatnám magam, mert hát Bálint mellett képtelenség. Napi fél-egy óra elég lenne, de nem hagy... :( Kénytelen vagyok akkor tanulni, amikor alszik, pedig az idő alatt hasznosabb dolgokat is csinálhatnék. Mondjuk főzés, vasalás, torna (le kell adnom min. 6-8 kilót, nem kapok levegőt a farmernadrágomban, és ez szörnyű..). Dehát ez van.
Ez az eső nem jól jött, végre nincsenek mínuszok, nem izgulok azon, hogy megfázik, ha kimegyünk, mert 4-5 fok van. Épp tegnap gondolkoztunk a Gáborral azon, hogy mikor sütött utoljára a nap erre felé. Karácsony előtti napon Csákváron napsütésben voltunk sétálni, de itt Miskolcon még jóval karácsony előtt sütött utoljára... Voltunk kinn a héten már kétszer, jót sétáltunk, kezdi felfedezni a kis környezetét, egyre nagyobb távolságokat "lát át", sőt, már szökik mellőlem. :) A gond az, hogy mindig az árok és a sáros föld felé szökik, és össze akarja szedni a szemetet. Mit nem adnék ilyenkor egy kertes házért...!
Az étvágya is megcsappant egy kicsit, mondtam ma a védőnéninek (nemrég ment el), de azt mondta, ne foglalkozzunk vele különösebben, ha már semmit nem akar enni, akkor van gond. Hát jó.
