Sok barátnőmtől kaptam email-t vagy sms-t a napokban, köszönöm mindenkinek, igyekszem válaszolni!
Bálint alszik, remélem, csak a melegfront teszi. 1/2 8-kor kelt, és 10-kor az ölemben visszaaludt. Hogy meddig?! Fene tudja, ilyet nem szokott csinálni.
Tegnap nagyon meglepő dolog történt. Igazából tudom én, hogy sokmindent megért, de erre nem számítottam. Délelőtt, pelusozás után mondom neki, hogy figyu kisfiam, én úgy döntöttem, nem bírom tovább nézni a porcicákat (kedves barátnőmre emlékeztet ez a kifejezés :) ) és a foltokat a konyhakövön, meg a sok port a polcokon (múlt héten kedden takarítottunk, és -számomra- már gusztustalan a lakás, annak ellenére, hogy minden nap felsöpröm), ha segítesz azzal, hogy ügyesen elfoglalod magad, anya kitakarítana. Erre Bálint céltudatosan elindult az előszobaszekrényhez, kinyitotta, kivette a kisseprűt, lapátot, és a portörlőt, és a kezembe nyomta. :) :) Nesze anya, én benne vagyok, kezdjük! :) Nagyon édes volt! Ilyenkor elfelejtem, hogy előtte fél órával jól összevesztünk, mert már megint az étolajas flakont hurcolta végig a lakáson. Nem tudom már, hova tegyem ezt a sok vackot -a legegyszerűbb az lenne, ha fél-egy évre le tudnám zárni előle a fiókokat és szekrényeket, de a Brendonban nem kaptunk olyan bababiztonsági eszközt, ami megfelelt volna. Vagy fúrni kellene, vagy ragasztani. Utóbbival nekem nincs gondom, csak a Gábor találta ki, hogy utána ott marad a ragasztó helye. Ja, végülis nem neki kell napi 20x kivenni a gyereke kezéből a növénytápos flakont meg a sajtreszelőt... :(