Elkaptuk az influenzát, először Bálint, aztán persze én. Soha életemben ilyen rosszul még nem voltam. Meg kellett kérnem Gábort, hogy maradjon velünk otthon legalább egy napig, mert majd' összeestem a fáradtságtól és a láztól; egész nap csak aludtam volna. És amikor otthon volt, aludtam is. :)
Bálint szerencsére jobban viselte, bár a két lázas nap után még vagy 3 napig minden este hőemelkedése lett. Az orra úgy folyt, mintha valaki megnyitott volna egy csapot, amit nem lehet elzárni. De ennek ellenére egész nap játszott, evett, aludt.
Aztán rá két hétre Bálint megint elkezdett köhögni, nem is akárhogyan. Múlt szombat hajnalban arra keltem, hogy megint ugatva, krupposan köhög. De nem úgy, ahogy eddig volt a kruppos rohamok alatt, hanem egy ugatás után jött a száraz köhögés. És ráadásul egész nap, a kúp sem hatott semmit. Egész nap figyelgettük, de nem múlt el, és mivel éjszakára nem akartuk, hogy így maradjon, elvittük az ügyeletre. Egy nagyon szimpatikus doktor bácsi meghallgatta, azt mondta, annyi csak a gond, hogy a garatban csurog valami váladék, ezért köhög, valószínűleg valamilyen vírust bekapott (jó is ez a sok bölcsis vírus), mostanában ne menjen bölcsibe (és kaptunk egy kb. 120 forintos gyógyszertári köptetőt, ami minden eddigi drága vacaknál hatásosabb volt)... Ezektől a pillanatoktól rettegek minden egyes betegség alkalmával, mert ilyenkor jön a sakkozás, hogy ki, mikor, hány órát tud Bálinttal otthon maradni. Ráadásul Gábornak, anyósomnak, és nekem is a hétfő-kedd az a nap, amikor muszáj dolgozni. Most könnyen megoldottuk, mert a főnököm síel a héten, így kedd-szerda én voltam vele otthon. De amikor itt a főnök, nagyjából elnézést kell kérnem, hogy gyerekem van, és nem tud más vigyázni rá, csak én. És ezt nagyon utálom. (Arról nem is beszélve, hogy a táppénzes papír láttán sokkot kapnak, még akkor is, ha a GYÁP-ot a TB fizeti, nem ők...)
Nagyon jó otthon lenni Bálinttal, kicsit nosztalgiázom ilyenkor... Olyan jól ki tudunk tölteni minden percet, sosem unatkozunk. Látszik rajta is, hogy jól érzi magát, mert a többnapos itthonlét után nagyon nehezen szokik vissza a bölcsibe, 2-3 napig nem is akar menni, és nincs is kedve ott lenni. Mesélték a gondozónői, hogy az influenza miatti hiányzás után csak bújt hozzájuk, alig játszott a többiekkel, alig akart feloldódni, és délután megállás nélkül az ajtót leste, hogy mikor megyünk már érte. És tényleg, hatalmasra tárt karokkal szaladt felénk a kis X-lábaival, amikor meglátott minket belépni az ajtón, látszott rajta, hogy örül, hogy végre velünk lehet megint. :)
Sajnálom szegénykémet egyébként, hogy minden nap szinte ő az első, akit beviszünka bölcsibe, és ő az utolsó, akit elhozunk. Főleg, ha én megyek érte, épp hogy beesek du. 5 óra előtt... :( Nem is értem, mi értelme annak, hogy fél 8-tól fél 5-ig dolgozunk, semmi nem történne, ha reggel is és délután is lefaragnánk azt a fél órát, és emiatt pénteken is 16-ig maradnánk (mert egyébként pénteken fél 2-ig vagyunk). Sokkal jobb és ésszerűbb lenne így. Dehát nem mi döntünk....
Épp a napokban gondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha Bálint iskolás lesz, és én még ugyanitt, ugyanilyen munkarendben fogok dolgozni. Egy elsős gyereket nem lehet reggel 7-kor otthagyni az iskolában, délután 5-ig meg főleg nem. Mi a bánatot csinálhatna ott déltől?! Fogalmam sincs, mi lesz, de tényleg... Nem lehet minden nap a nagyanyját odarángatni a suliba délre, hogy vigye haza. A napközi meg gondolom max. 3 óráig van. Vagy nem tudom. Na mindegy, kicsit előreszaladtam.
A bölcsivezető és a gondozók elkészítették a bölcsi Facebook oldalát, és sok-sok képet tettek fel a gyerekekről, ünnepségekről. Nagyon örülök neki, mert így legalább látom, mit csinálnak egész nap. Vannak fenn képek, ahogy játszanak, esznek, angoloznak, udvaron motoroznak, alszanak, stb.
Megvolt a farsang is, Bálint nagyon dögös énekesnek öltözött. Volt ott fejkendő, napszemüveg, mikrofon, gitár, halálfej-mintás kockás ing, farmer. :) Édes volt nagyon, és külön büszke vagyok a gondozónőre, aki egy perc alatt rábeszélte Bálintot arra, amire nekünk egy napon keresztül sem sikerült: hogy vegye fel a kendőt a fejére. ;)
Otthon továbbra is nagyon édi, egyre vagányabb, kiegyensúlyozott, vidám, és továbbra is nagyon szeret segíteni: együtt főzünk, takarítunk, mosogatunk, teregetünk, virágot locsolunk, stb. Ez többet ér bármilyen drága LEGO-nál, az tuti.
Biztos többször írtam már, de most már aztán tényleg utolért minket a dackorszak. Az az igazi, amikor azt sem tudod, mi van, csak nézed az önkívületben ordító, rekedten kiabáló és síró gyerekedet, és azt sem tudod, mit csinálj hirtelen. Épp tegnap kaptunk egy ilyen hisztit este. El akartam vinni aludni Bálintot, ő meg mondta, hogy de ő az apjával akar aludni. Gábor mondta neki, hogy ő nagyon fáradt, szeretne elmenni zuhanyozni. Bálint csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig ő velem nem megy aludni, csak az apjával. Ígértem fűt-fát, hogy olvasunk az új könyvéből, hogy mesélek traktoros mesét, stb. De nem, nem akart velem aludni. Gábor már épp bevonult a fürdőbe, én meg átvittem Bálintot a szobájába, amikor elkezdődött a jelenet: iszonyatosan elkezdett sírni, kirohant az apjához, én visszavittem a szobába, próbáltam neki megmagyarázni, hogy az apja fürdeni szeretne, hagyjuk már békén. De nem. Megfogtam, hogy megölelgetem egy kicsit, de iszonyatos erővel tépte ki magát a kezeim közül (esküszöm, erősebb nálam!), és közben hörgött, vergődött, sírt, kiabált artikulátlanul. Szabályosan megijedtem. Eddig nem volt gond azzal, hogy én olvasok neki, vagy velem kell aludnia, de most annyira elhatározta, hogy az apjával fog aludni, hogy nem engedett belőle. Gábor vagy 5 percig hallgatta a kiabálást (én közben azon gondolkoztam, hogy egy pohár hideg víz vagy egy kisméretű pofon fogja a gyerekemet visszazökkenteni a való világba), aztán bejött, és mondta, hogy inkább alszik vele, de ezt nem tudja tovább hallgatni. Felvette Bálintot, ő meg úgy nézett le rám, mint egy tömeggyilkosra. Őrület... Igazából nem tudom, ha Gábor nem jön be, mit csinálok vele, vagy meddig tart ez az elmebaj. Valószínűleg -miután az a módszer, hogy az ölembe veszem és megnyugtatom, nem jött be- leöntöm egy pohár vízzel. (Ezt eddig csak egyszer alkalmaztuk, emlékeim szerint nem volt túl hatásos, mert még jobban felhúzta magát... :) ).
A cumiról és a cumisüvegről sajnos még mindig nem akar lemondani. Eddig nem zavart annyira, de már igencsak elmúlt három éves, és már kicsit unom. Igazság szerint azt várom, hogy szétszakadjon már az a cumi, mert nagyon régóta használjuk. Vettem neki egy olyat, amit tutira nem fog a szájába venni (mert más a kialakítása), és az a terv, hogy miután a kedvence elszakadt, előveszem neki az újat, és azt úgysem fogja használni, így szépen leszokik róla.
Gábor munkát keres továbbra is, mert elege van a munkahelyéből és a fizetéséből, én meg továbbra is nyomom az angolt. Többszázezret hagytam már ott, és rohadtul nem érzek ennyi tudást mögötte, viszont az összes szabadidőmet és pénzemet elviszi. Április 20 körül lesz a nyelvvizsgánk, ha nem megyek át, felkötöm magam, mert már bele vagyok bolondulva. Most is tételt kéne kidolgoznom, de nem bírok nekiállni. Ma voltam laborban, megnézetem a TSH-mat, mert már bő fél éve nem nézték. Aztán ha majd végre nem kell az angolra költenem, megnézetem a cukromat és inzulinomat is.
