Azért volt szükség a szülés megindítására, mert a magzatvíz sárgás volt, de nem tudják, hogy Bálint "miatt" :), vagy az én rossz májfunkcióim miatt, úgyhogy kedd (11.17.) este 10-kor méhszájpuhító zselét kaptam, amire azt mondták, hogy nem szokta megindítani a szülést, viszont tágít. Hát nekem megindította (viszont nem tágultam), olyan rendszeres erős fájásaim voltak, csak néztem... Szerencsére a papás szobába kerültem,nem a háromszemélyes, paravános szülőszobába... Attól nagyon féltem, bár így is végighallgattam az éjjel legalább három szülést...
Reggel 7-ig tartott ez a fájdogálás (néha a falat kapartam), kaptam közben beöntést, borotválást, aztán jött a dokim, mondta, hogy az esti szűk 1 ujjnyiról reggel 7-re sikerült bő 1 ujjnyira kitágulnom, ez így nagyon nem jó, úgyhogy jöhet az oxytocin, szóljak a páromnak. Felhívtam, fél 9 körül meg is érkezett, akkor nekem már másfél órája folyt az oxy. A H1N1 miatt karantém volt a kórházban, még jó, hogy szülésre beengedték a Gábort (pár nap múlva már ezt sem engedélyezték, kísértetiesen kihalt volt minden).
Kaptam fenékbe fájdalomcsillapítót is, hát halottnak a csók, annyit ért, de mindegy (már vagy 30 perce megkaptam, mikor rákérdeztem a szülésznőre, hogy mikor fog hatni, azt mondta, már rég hat..:) ).
Fél 10 körül mondta a dokim, hogy fél órán belül itt baba lesz, hát, akkor már nagyon örültem volna a nagy találkozásnak. Kaptam még gázt is szívogatni, az is arra volt csak jó, hogy ne a fájásra figyeljek, hanem a szívogatásra. Gábor nagyon hősies volt, pedig néha nagyon nyögdécseltem, a gáz miatt kicsit be is kábultam, nem tudtam vele nagyon kommunikálni. Jött a doki, mondta, hogy próbanyomás következik. Hát, sajnos nem nagyon sikerült, mert nem mondták, hogy farba kell nyomni, én meg mindenhol azt olvastam ugye, hogy alhasba, így alhasba nyomtam. Meg arra figyeltem, ahogy fogtam a két térdemet, hogy nehogy elengedjem a nyomás alatt, mert tuti fejberúgom a dokit. :)
Szóval másfél órát próbálkoztunk, néha magamra hagytak, mondták, ha kakilni kell, tartsam vissza. Na az volt a legrosszabb. Ugyanis mire odáig eljutottunk, hogy kikötözték a lábamat (esküszöm, megváltás volt...), elmúlt a székelési inger, csak a fájások jöttek. De végre 11:45-re rájöttem, hogy bizony itt kakilva kell nyomni, és így két nyomásra megszületett Bálintunk, 11:50 perckor, 2650 grammal és 50 centivel (nagyon kis pici, törékeny volt). A köldökzsinór egyszer a vállán volt, azonnal felsírt, az Apgarja 9:10-es lett. Pár perc múlva oda is adták egy pillanatra a mellkasomra, hihetetlen édes volt, ahogy rámtették, rögtön rámnézett. Még mindig előttem van... :)
Aztán elvitték megmosdatni, felöltözni. A varrás nagyon fájt, meg is kérdeztem a dokit, hogy kell ezt nekem ennyire érezni? Azt mondta, kaptam lidokaint. Mondtam neki, hogy valami nagyon nem stimmel ebben a kórházban a fájdalomcsillapítókkal. :)
Hát nagyjából ennyi. Gábor szerintem örülhet, hogy nem a kezébe kapaszkodtam.Nagyon hősies volt, féltem, hogy kétségbe esik, de nagyon nagy segítség volt, törölgette a homlokom, vizet, szőlőcukrot nyomott a számba, és végig beszélt (sőt, a szülés vége felé, emlékszem, egyre többen lettek a szobában -a szemem csukva volt, de hallottam az idegen hangoka-, és csak azt vettem észre, hogy Jobbikoznak meg cigányoznak. Én meg addig szültem.). Utána lábadoztunk még 3 órát ott kettesben, meg fél órára a babót is visszakaptuk.
Mikor felmentem a szülőszobáról a babás-mamás szobába, elhatároztam, hogy én bizony megkeresem a hűtőt a folyosón, mert muszáj beletennem valamit. :) Az ügyeletes nővérke csak annyit látott, hogy a frissen szült Zsuzsika ott mászkál a folyosón, és pakol a hűtőbe. :) Rám is nézett: Zsuzsa, maga most szült! Mondtam, hogy tudom, emlékszem, már megyek is vissza a szobába. :)
De emlékeim alapján még akkor se feküdtem le, kipakoltam a táskámból, meg berendezkedtem a sarkomban, és vártam végre a babámat.
Az első órák nagyon jól teltek, úgy pelenkáztam, mint aki mindig ezt csinálta, úgy öltöztettem be BÁlintot az egyébként bonyolult (és idegesítő) angolpólyába, mint egy gyakorlott csecsemősnővér, néha még a szobatársaimnak is én segítettem.
A neonatológus, aki minden reggel vizitelt (legalábbis úgy csinált) nagyon unszimpatikus volt, nem válaszolt a kérdéseinkre, nem vette figyelembe a pajzsmirigy alulműködésemet (mert ez ugye öröklődhet), és emiatt csak négy nap múlva nézték meg Bálint pajzsmirigyét, hiába szajkóztam előtte.
Úgy volt, hogy szombaton hazaengednek minket, de aznap reggelre besárgult szegénykém, 3-4 óránként kaptam csak vissza, végig kék fény alatt volt. Nagyon nehéz volt, minden szobatársam babája ott volt vele, csak az enyém nem. És még azt a csajszit is előbb engedték haza, aki egy nappal később szült, mint én, és vérátömlesztést kellett kapnia, olyan fehér volt szegénykém, mint a fal.
A nagy szerencsénk az volt, hogy hétfő reggel nem az unszimpatikus dokinéni jött vizitelni, hanem egy tündér (a koraszülött osztályon orvos, és aznap a bunkó nénit helyettesítette), ő intézte el, hogy villámgyorsan meglegyen Bálint pajzsmirigyeredménye, és még aznap dél körül (mikor elkészült az eredmény) megkérdezte, hogy nem akarunk-e hazamenni. HÁt hogyne akartunk volna. :)
Hát ennyi. Igazából ez a sztori is inkább Bálint kedvéért készült, hátha kíváncsi lesz majd rá, hogyan született.
