A napjaink körülbelül ugyanúgy zajlanak, mint 2-3 hónapja, amikor utoljára írtam erről. Felkelünk (én általában korábban), hancúrozunk még egy picit az ágyban, beszélgetünk, játszunk, aztán rendet rakunk, átöltözünk, megreggelizünk (ezzel mindig bajban vagyok, nem csak magamnak nem tudok már kitalálni reggeliötletet, hanem Bálintnak sem -nem akarom, hogy mindig ugyanazt az 5-6 féle reggelit együk), elmosogatok, aztán irány a játszótér! Még mindig nem szeret igazán homokozni, csak ha talál a többi gyerek játékai között olyat, ami felkelti az érdeklődését. Ezek jelenleg az otthon már nem használatos, "homokozóba való", működésképtelen kisautók, munkagépek. És csak akkor játszik velük, ha odaülök hozzá a homokozó szélére. De legalább a hinta és a libikóka megtetszett neki! A labdát is kivisszük néha, de azt valamiért nem szívesen adja kölcsön a többi gyereknek, és csak sírdogál, ha elviszik tőle... Szépen lassan megismerkedik a mászókával is, már az első fokra fel mer állni! Ez nagy dolog tőle, mindenben olyan megfontolt és körültekintő: először messziről, aztán közelről ismerkedik a dolgokkal.
A nyaralásról nem tudok sokmindent mondani, Bbogláron három napig jó idő volt, a strandon voltunk egész nap. Bálint nagyon élvezte a nagy vizet, elsőre persze hideg volt neki, azt sem tudta, sírjon vagy nevessen, amikor lassan belemártottuk a vízbe, aztán már tetszett neki, ki sem akart jönni. Olyan alacsony volt a vízszint, hogy épp a mellkasáig ért, letettük a földre, és hirtelen nem tudta, hogy kell a vízben sétálni, felemelgette magasra a lábát, mint a birodalmi lépegetők. :)
Nagyon tetszett neki igazából minden, teljesen otthon érezte magát az apartmanban is, ki-be járkált Ildi nagyiékhoz is. A vízparton felfújtunk neki egy kismedencét, telepakoltuk játékokkal, vízipisztollyal, poharakkal, hajóval, sőt még buborékfújót is kapott. Nem unatkozott egy percig sem, és nagyon jókat aludt a fa alatt a babakocsijában mind a három napon. Utána sajnos elromlott az idő, de mi bizony kimentünk sétálni esőben is! Felvettük az esőkabátot meg a gumicsizmát, és elsétáltunk a hajókikötőig. Ha meg kisütött a nap, elmentünk sétálni a "belvárosba", lottóztunk, nézelődtünk. Sőt, egy nap még a Krsna-völgybe is le tudtunk menni, épp búcsú volt! Nekem nagyon tetszett, jó lett volna több időt eltölteni ott.
Balaton után két hétig Csákváron voltunk, de sajnos nem volt szerencsénk, nagyon rossz volt az idő, ha nem a szél fújt, akkor az eső esett. :( Nem baj, pihentünk, segítettünk Lívi mamáéknak, sokat játszottunk az udvaron, és végre ők is "kibálintozták" magukat. A Lívike továbbra is a legjobb bébiszitterünk, hihetetlenül édesek Bálinttal! Szerintem órákra kettesben lehetne hagyni őket, úgy játszanak.
Találkoztunk Tibi babáékkal is, Bálint azóta is sokat emlegeti. Nem tudom, miről, egyszer csak eszébe jut. Mindkettőnk keresztszüleivel is összefutottunk, szerintem nem maradt ki senki. ;)
Ha hiszitek, ha nem, a tücsök rettenetes, félelmetes állat! :) Legalábbis Bálint szerint. Egyik este, mikor itthon fürödtünk, bementünk megtörölközni a szobájába, és megkérdeztem tőle, hallod, hogy ciripel a tücsök ottkinn? Na, több sem kellett neki, ki sem lehetett szedni a nyakamból, úgy megijedt. Hiába meséltem neki mesét, hiába mentünk ki az erkélyre, és mutattam meg neki, hogy a tücskök lenn vannak a fűben, és nem tudnak feljönni, attól kezdve akárhányszor meghallotta a ciripelést, nem volt hajlandó még a szobájába sem bemenni, nemhogy lefeküdni. Annyira kapaszkodott a nyakunkba és sírt, hogy semmivel sem lehetett megnyugtatni.
Sőt, olyan is volt, hogy Gáborral lementek délután a játszótérre, amíg én angolon voltam, és elszólta magát, hogy itt laknak a fűben a tücskök - addig nem hagyta békén a Bálint, amíg haza nem jöttek. :)
Egyébként Bálint rengeteget beszél, mindent ismétel, kész történeteket is visszamond. Néha annyira beleéli magát a mesélésbe, olyan vehemensen magyaráz, hogy rá kell szólni, hogy halkabban beszéljen, mert szabályosan bereked a torka a nagy dumálásban. Minden plüssel szerepjátékokat játszunk, igazi kérdezz-feleleket, nagyon élvezi. Mindenkit megetetünk, ha épp nincs otthon az, amit pl. Bean megkíván, akkor megfőzzük. :)
Megint felfedezte a Ringató könyvet, kerestünk új mondókákat, és kívülről fújja őket, olyan sokszor ismételjük, játszuk! Én ledöbbentem, amikor velem együtt mondta. Sokszor lekapja a polcról, kinyitja, és mutatja, hogy most ezt a mondókát, azt a dalt szeretné játszani. Nem unja meg.
15-én lesz a bölcsibe a beiratkozás, nagyon kíváncsi leszek, mert felújították, és jó pár új játék is van az udvaron. Eddig állítólag semmi nem volt ott, max. motorozni tudtak a gyerekek az udvaron, de most van faházikó, favonat. Gyerekkel együtt kell menni, mert utána lehet szabadon ismerkedni, garázdálkodni az épületben meg az udvaron.
Nagyon félek továbbra is a bölcsitől, nem csak a betegségek miatt, hanem hogy Bálint hogy fogja ott érezni magát, mennyire foglalkoznak majd velük, mennyire figyelnek rájuk (pl. pelusozás, kézmosás). Bár eddig több jót hallottam erről az intézményről, mint rosszat, úgyhogy bizakodom. Hogy ÉN hogy fogom bírni, hogy nem velem van, az már más kérdés. :(
Szerencsére most hetek óta jó idő van, minden hétvégén csinálunk valamit. Voltunk a mezőkövesdi Zsóry-fürdőben, hááááát, nagyonsokmilliárdért felújították, piciknek kismedencét csináltak kiscsúszdával (leginkább erre voltunk kíváncsiak), de megfogadtam, hogy soha többé nem megyünk oda! Kész életveszély, annyira csúszik a pancsoló, hogy félelmetes! A szemem láttára estek-keltek a gyerekek, azt vártam, melyik töri be a fejét előttem. Bálint is sokszor elesett, mezítláb is, strandcipőcskében is, harmadszor -amikor a lába alácsavarodott- majdnem sírógörcsöt kaptam, és már fogalmaztam magamban a panaszlevelet. Nem tudom, hogy lehet ilyet csinálni. Ráadásul ki van írva, hogy 30 fokos a víz, hát még 20 fokos sem volt... Van egy nagymedence, ahol óránként indítanak hullámot, az fokozatosan mélyül, oda vittük végül fel Bálintot, ahol sokkal jobban és biztonságosabban eljátszott, mint a piciknek kialakított rettenetben.
Voltunk még kisvonatozni is, Lillafüredig mentünk fel vele. Nem gondoltam, hogy Bálint ennyire félni fog! Ahogy elindultunk, 5 percig csak szorosan fogta Gábor nyakát, és meg sem mozdult. Utána átjött hozzám, de ott is csak némán és komoly tekintettel nézelődött. Félúton már sikerült rávenni, hogy felálljon és nézze a mozdonyt, ahogy húz minket. A legnagyobb élménye az alagút volt, főleg, mert koromsötét volt benn jó pár másodpercig, és a nagyobb gyerekek sikítoztak. :)
Lillafüreden sétáltunk meg ebédeltünk, a két óra múlva induló vonattal pedig visszajöttünk Miskolcra. Nem számítottunk rá, de a hangos, zakatoló, folyton dudáló kisvonaton elaludt! Nagyon édes volt, arra sem ébredt fel, amikor leszálltunk, és betettem az autóba, sőt, még akkor sem, amikor hazaértünk, felcipeltem a harmadikra, és betettem az ágyába. Illetve egy pillanatra felébredt, megkérdezte, hol a vonat, mondtam neki, hogy már leszálltunk és hazajöttünk, ő meg nyugtázta, és aludt tovább. :) Nagyon kifáradt, sok volt az új élmény.
Múlt szombaton a telken voltunk, ott is nagyon szeret lenni, szőlőt, szedret szed a dédivel meg nagyapóval, játszik a szerszámaival meg Matyi régi autóival, átmennek a szomszédba megnézni az állatokat (nagyon sok van) és jókat alszik.
Vasárnap meg egész nap csavarogtunk, voltunk Szentléleknél az erdőben sétálni, utána Bálintot megetettük, és megálltunk a pisztrángsütőnél, betettük a babakocsiba, mi meg megebédeltünk. Sajnos olyan nagy hangzavar volt, hogy háromnegyed óra múlva felébredt, féltem is, hogy ilyen kevés alvással meddig fogja bírni a napot, de nagyon élénk volt utána.
Megálltunk még a Szinva-patak partján köveket meg faleveleket dobálni a vízbe, aztán kicsit lejjebb a kedvenc kávézónkban kávézni meg rétesezni (ott is imád lenni Bálint, van egy fa kisvonat gyerekeknek, azon ücsörgött és kalapálta). Onnan felsétáltunk a vízeséshez (van azzal szemben egy évek óta romosan álló nagy épület, Gáborral arról beszélgettünk, hogy le kéne rombolni és újra felépíteni, Bálint meghallotta, és újra elmesélte a saját szavaival, szakadtam a röhögéstől, nagyon cuki volt). Na, még ezek után belefért egy fagyizás meg séta a Diósgyőri Vár környékén is. Nagyon elfáradtunk, nem úgy, mint Bálint, aki a 3/4 óra alvás után még este 9-kor úgy pörgött, mint akit teletömtek koffeinnel.
A végére a rossz hír: majdnem két hétig jártam fogászatra (ha jól számolom, 12 nap alatt hétszer voltam!), mert elkezdett fájni egy régen gyökérkezelt fogam, és a doki megpróbálta "megtartani" (én a húzás mellett voltam végig), pedig már nagyon rossz állaoptban volt. Szóval megpróbálta az előző gyökértömést kiszedni, de nem sikerült neki, viszont ahogy megpiszkálta, rohadtul elkezdett fájni (természetesen hétvégére), így egy vasárnapi napon (amikor nincs TB-s ellátás, csak fizetős) vissza kellett mennem. Akkor egy másik fogat gyökérkezelt, mert az fájt nagyon, cirka 17ezerért... Három nap múlva visszamentem, hogy befejezzük, amit a másik fogammal csináltunk, megint piszkálta, sikerült kiszednie az előző gyökértömést, és tett bele jó sok gyógyszert meg gyógytömést. Na, mint kiderült, ez sem mindig jó, ugyanis "túl sok" lett bele a gyógyszer, másnap vissza kellett mennem, mert nagyon fájt továbbra is (akkor már nagyon kivoltam attól, hogy egy hete oda jártam, és nem javult semmit a helyzet, viszont én meg szarul voltam egész nap, nem volt türelmem Bálinthoz, kapkodtam a fájdalomcsillapítókat, nem tudtam angolra járni, nem volt kedvem semmihez, alig tudtam enni és aludni), és kértem, hogy húzzuk már ki. Írt antibiotikumot -végre!-, és kiszedte a tömést, nyitva hagyta a fogamat, és éreztem is aznap éjjel már, hogy megnyugszik a fogam. Igen ám, de másnap délben megint elkezdett fájni, este megint irány a fogászat, de a dokimat helyettesítette egy nagyon aranyos doktornő, aki nem vállalta a húzást, azt mondta, adjunk még egy esélyt az antibiotikumnak. Köszi... Nem neked fáj bő egy hete... :( Ráadásul másnap kellett volna mennem Pestre PCOS önsegítők találkozójára, de ilyen állapotban?! Szerencsére másnap déltől egész jól lettem, alig kellett fájdalomcsillapító, már kezdtem azt hinni, hogy tényleg megmenthető a fogam, amikor vasárnap este megint elkezdett fájni. :( Hétfőn -azaz tegnap- visszamentem a dokihoz, rámnézett: Kihúzzuk? Mondtam, hogy igen. Azt mondta, oké, az pikk-pakk meglesz. Aha, persze... Annyira erős volt a gyulladás, hogy nem hatottak az injekciók, az első után már el kellett volna zsibbadni mindenemnek, de csak a nyelvem egyik fele zsibbadt. Kaptam még egy szurit, az is csak nagyon lassan kezdett hatni, de még mindig éreztem mindent, amit csinált a doki. Utána még -egy idő után nem számoltam, hányszor- körbelőtte szurival az ínyemet a fogam körül, de így is szinte mindent éreztem, amit csinál. Nagy küzdelem volt neki is meg nekem is. A végén azt mondta, érdemes volt kihúzni, ronda gyulladás volt a gyökér alatt. Hát köszi, egy hete ezt mondtam...
Na mindegy, éjjel nem fájt, ma hajnalban kezdett fájni, de nem is igazán a fogam helye, hanem a sok injekcióé. Remélem, most már jobb lesz, de még mennem kell vissza minimum egyszer. Aztán ha már elkezdtem, betömetem az összes pici lyukat és leszedetem a fogkövet, hogy utána ne kelljen ezzel foglalkozni. Egy ilyen foghúzás után már nem tudnak megijeszteni. :)
Még a tévézésről akartam írni. Bálint most már nagyon figyel arra, mit lát a tévében, és kommentálja is, így már tényleg csak mesét meg Halász Juditot lehet nézni, ha ő is a szobában van. :)
Egyelőre ennyi jutott eszembe, ez a bejegyzés is jó sokáig készült...
